Dílereket fogtak el Kiskunhalason

Vágólapra másolva!
A 34 és 39 éves drogkereskedők régóta ismerték egymást, barátok voltak. Az ügy harmadik vádlottját, egy 43 éves kiskunhalasi férfit a kábítószer eladása kapcsán ismerték meg. Mindhármuk ellen vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

A fiatalabb drogkereskedő eddig ismeretlen emberektől szerzett be marihuánát és más kábítószert.

Ezekből fogyasztott is, a drogot pedig a lakásán tárolta.

A marihuánát 2.500 Ft/gramm áron adta el a másik, 39 éves vádlottnak, aki alkalmanként 50 grammot vett tőle.

A 39 éves vádlott is drogozott. Őt a lakásán fogták el, amikor 10 gramm marihuánát akart eladni egy 43 éves férfinak.

A rendőrök az akció során a vádlottaknál házkutatásokat is tartottak. A 39 éves dílernél közel 70 gramm, míg a fiatalabb drogkereskedőnél több mint 120 gramm marihuánát, kábítószeres tablettákat és bélyegeket is lefoglaltak.