Marihuánaültetvényre csaptak le a rendőrök Domaszéken

Vágólapra másolva!
98 tőből álló marihuánaültetvényre csaptak le a rendőrök Domaszéken. A két termesztőt elfogták.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két szegedi férfi ellen - írja a Police.hu.

A nyomozás adatai szerint a 43 éves P. Csaba azzal kereste meg Sz. Istvánt, hogy két domaszéki tanyáján termesszenek marihuánát. A 61 éves férfi beleegyezett, így P. Csaba ott kannabiszültetvényt alakított ki. A rendelkezésre álló adatok szerint

a 43 éves férfi nemcsak a növények gondozását végezte, ő foglalkozott a leszüretelt anyag eladásával is.

A KR NNI munkatársai november 22-én délután éppen kábítószer értékesítése közben érték tetten a férfit szegedi lakása előtt. A nyomozók P. Csabát elfogták, és kutatást tartottak otthonában, amelynek alkalmával több csomagban előre kiporciózott kábítószergyanús anyagot találtak, ahogyan ruházatából is három – növényi törmeléket tartalmazó – alufólia csomag került elő.

Fiatalkorúaknak is árult

A férfi elfogásával egyidejűleg a rendőrök intézkedés alá vonták Sz. Istvánt is.

A férfi otthonában 350 gramm marihuánát találtak

és foglaltak le a nyomozók. A KR NNI munkatársai a domaszéki tanyákat is átkutatták. Az ingatlanokban kialakított drogültetvényen a botanikus szaktanácsadó 98 tő kannabisz növényt azonosított, a nyomozók pedig több kilogramm már leszüretelt, szárított növényi ágvégződést foglaltak le.

A rendőrök megállapították, hogy P. Csaba vásárlói körében fiatalkorú is volt, akinek több alkalommal is adott el kábítószert.

A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A bíróság november 24-én P. Csaba letartóztatását, Sz. Istvánnak pedig bűnügyi felügyeletét rendelte el.