Chuck Norris indította el az idei Cipősdoboz-akciót

Chuck Norris
Budapest, 2018. november 24. Chuck Norris amerikai színész a Baptista Szeretetszolgálat 15. Cipősdoboz gyűjtő jótékonysági akciójának indításán a Papp László Budapest Sportarénában 2018. november 24-én. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Chuck Norris indítja el a Baptista Szeretetszolgálat 15. Cipősdoboz-gyűjtő jótékonysági akcióját.
Vágólapra másolva!

A legendás akcióhős, Chuck Norris feleségével együtt jön Budapestre, hogy részt vegyen a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén szombaton a Papp László Sportarénában. A sztárvendég – aki maga is baptista – ezzel útjára indítja az országos akciót, amely során a karitatív szervezet

cipősdoboz méretű ajándékokat gyűjt a rászoruló gyerekeknek.

A teljes bevételt jótékony célra fordítják a szervezők.

Chuck Norris Forrás: MTI/Mónus Márton

Chuck Norris maga is lelkesen jótékonykodik, saját alapítványát rászoruló gyerekek megsegítésére hozta létre feleségével, Genával, így szívesen vállalta a díszvendég szerepét a Budapest Arénában megrendezett ünnepségen.

Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezetője elmondta, hogy szerettek volna egy olyan világsztárt vendégül látni, aki baptista és általa kellő figyelmet kaphat 15. Cipősdoboz-gyűjtő jótékonysági akciójuk.

A Baptista Szeretetszolgálat 2004-ben indította útjára karácsonyi Cipősdoboz-akcióját, amelynek célja a rászoruló, árva, nagycsaládos, vagy beteg gyerekek karácsonyi megajándékozása. A 15. Cipősdoboz-akció során

országszerte csaknem 300 gyűjtőponton várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat

az adventi időszakban.

Chuck Norris és felesége, Gena O'Kelley Forrás: MTI/Mónus Márton

A kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt években négy országban hatszázezer rászoruló kisgyerek ünnepét tudta a szeretetszolgálat szebbé tenni, idén pedig még nagyobb sikerek elérése a cél.

A 15. Cipősdoboz-akció hivatalosan november 30-án indul, azonban a Hálaadás Ünnepre érkezők már a rendezvény előtt is leadhatják saját, egyénileg összeállított, nem és kor alapján felcímkézett cipősdobozba rejtett ajándékaikat. Aki pedig nem tud ajándékot készíteni, az

a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal

vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti a jótékonysági akciót.