Rettegett új családjától a lakásmaffia áldozata

Lakásmaffia áldozat - kitakarva
Vágólapra másolva!
Múlt héten fogtak el 10 embert, köztük 4 ügyvédet ingatlancsalási ügy miatt, egyik áldozatuk rokonainak feljelentése alapján. A tíz emberből az egyiket emberkereskedelemmel is meggyanúsították. Ennek a csoportnak az áldozata lett az a 88 éves értelmiségi, aki az Origónak mesélte el, hogyan érték el, hogy feleségül vegyen egy 27 éves nőt, hogyan vették el a pénzét és hogyan alakították át a házát úgy, hogy szinte megfagy éjszakánként. O. Ottó azt mondja, volt olyan, hogy magára zárta a kis szobája ajtaját, annyira rettegett. Az idős férfi hozzájárult neve közléséhez, és arcát is vállalta, mi azonban végül úgy döntöttünk, hogy személyiségi jogai védelmében ezt nem tesszük meg.
Vágólapra másolva!

Két éve ismerkedett meg O. Ottó egy akkor 27 éves fiatal nővel az utcán, Rózsadombon lévő 73 négyzetméteres otthonának közelében.

- kezdi a történetet az évtizedekig elismert zenetanárként dolgozó férfi egy otthonához közeli kis kávézóban, mivel az asszony miatt nála nem beszélgethetünk. Azt mondja, azért vállalta az interjút, hogy másokkal ne fordulhasson elő ilyen. Boldog házasságban élt fuvolaművész feleségével, akit a kilencvenes évek elején vesztett el. A férfi ma az írószövetség tagja, és több zenei könyvet publikált életében, emellett 8 verseskötete jelent meg.

A lakásmaffia értelmiségi áldozata, aki megengedte, hogy képeket készítsünk a lakásban Fotó: Koncz Márton - Origo

Két hónap után esküvő

A találkozó után kétnaponta feljárt hozzá a fiatal nő. A nyugdíjas tanárnak szimpatikus volt, és mivel évekkel korábban elhatározta, hogy

nem volt ellenére a találkozó.

- magyarázza, majd hozzáteszi, hogy erre végül nem került sor.

Egy egész családot befogadott a feleségével O. Ottó Fotó: Koncz Márton - Origo

Pár hét után kiderült, hogy a fiatal nőnek "komolyak a szándékai". Egy hónappal a megismerkedésük után már össze akart házasodni vele.

- magyarázza.

Az asszony hamar utánanézett, van-e szabad hely a házasságkötő teremben. Mivel december végén már nem vállaltak esküvőt, 2017 januárjában tartották meg. Ezen két tanú volt jelen, akik a menyasszony ismerősei voltak.

- mondja a férfi, akinek van egy felnőtt lánya és egy zongoraművész fia, akik az esküvő óta nem állnak vele szóba, mint mondja, kitagadták.

Fotó: Koncz Márton - Origo

"A házasságkötés után ünnepi vacsorán voltunk. Hátra hív a feleségem azzal, hogy ne haragudj, de most nem megyek fel hozzád. 27 éves volt akkor. Mondom neki, 86 éves vagyok, mire várjak, én szeretnélek megismerni.

Azt mondja, ne háljuk el ma a nászéjszakát, mert beteg a méhem.

Úristen, mondtam, hát gyógyítják, kérdeztem. Persze, azt mondta, van orvosa, kapott gyógyszert, az esküvőnk után rögtön várja is őt a híres orvos, aki Székesfehérváron él, és Amerikában is dolgozik"

- teszi hozzá.

Pokolbéli szép napjaik

Az esküvő után az asszony beköltözött a hatalmas bérlakásba. Alig telt el néhány hét, a nő bejelentette, hogy lenne még egy férfi, akit a féltestvérének nevezett meg. Ő a gyerekével, Ottókával együtt költözne be hozzájuk. A nyugdíjas férfi beleegyezett, hogy új lakójuk legyen. Ezután

háromszobányi bútort bezsúfoltak egy kis helyre az idős férfival együtt, ők pedig élvezték a hatalmas budai lakás kényelmét.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Amikor a 88 éves tanár megtudta, hogy a két új lakónak sem az anyjuk, sem az apjuk neve nem egyezik, megértette, hogy nem lehetnek féltestvérek. Azt mondja, észrevette, hogy a felesége befeküdt a harmincas éveiben járó férfi mellé az ágyba. Egyszer csak kiderült, hogy az asszony ikrekkel terhes. Mivel ő a férje, a nyugdíjas a nevére vette a kicsiket.

- mondja, majd hozzáteszi, mivel az asszony 100 ezer forintos fizetéséből 70 ezer forintot le akartak vonni, inkább felmondott. Ma sem a felesége, sem a férfi nem dolgozik. Tulajdonképpen

az ő 173 ezer forintos nyugdíjából élnek, emellett másfél millió forintot kicsaltak tőle.

- teszi hozzá elkeseredve.

Ugyanakkor nemcsak pénzt, szeretet és törődést sem kapott új családjától a "nagy jóért cserébe". Szenvedést viszont annál inkább.

Volt olyan, hogy egy nagybevásárlás után a pár nyugdíjas áldozatával cipeltette a szatyrokat,

pedig az idős férfi egy régi agyvérzés miatt sokat szédül és kapaszkodnia kell, mert járni sem tud magabiztosan.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Emellett fogva tartották a saját lakásában. Amikor kiengedték, az idejével is el kellett számolnia. Ö mindig visszatért, de nemcsak azért, mert a saját lakását nem akarja átadni nekik,

hanem azért is, mert rettegett, főleg a férfitől.

- mondja.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Az Igazságügyi Minisztérium Áldozatsegítő Központjának segítségével O. Ottó beadta a válókeresetet élősködő felesége ellen, aki nemcsak a pénzét szedte el, a lakását is azonnal átalakíttatta.

- magyarázza a férfi, aki ma már tudja, honnan volt olyan sok pénze a párnak hatalmas karácsonyokra munka nélkül. Azt is elmeséli, hogy egyszer

a férfi azzal állt elő, hogy a nevére került egy 16. kerületi ingatlan.

Az asszony ma még vele él, élettársa viszont már egy másik házban nyomkövetővel a lábán. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben három gyanúsított letartóztatását javasolta a múlt héten, köztük egy ügyvédét is, aki feltehetően okirat-hamisítással vett részt a bűnszervezet "munkájában".

A lakásmaffia módszerei a Kiemelt ügyekben

Az eset nem egyedi. Ha érdekli,

milyen módszerei vannak még a lakásmaffiának, és mennyi idő alatt szerzett meg egy ceglédi család egy 60 milliós budai ingatlant néhai, nyugdíjas tulajdonosától,

nézze ma este, november 23-án 22.10-kor a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című bűnügyi magazinját. Ismétlés november 24. szombat, 22.30.