Ákos az édesapját lepte meg a Kossuth-díjjal

Vágólapra másolva!
Hogy miért is gondolja úgy Kovács Ákos, hogy több köze van Tinódi Lantos Sebestyénhez, mint a csillogó popsztárokhoz, azt is megtudhatjuk a vasárnapi Sláger Témából. Ahogy szó esik majd a nemrégiben megjelent Hazatalál középlemez dalairól, a címadó slágerhez forgatott videóklipről, annak „hadüzenetként" is felfogható mondanivalójáról és természetesen a közelgő dupla Aréna-koncertről is. 
Vágólapra másolva!

Ákos 2018-ban jubileumi akusztikus koncertsorozattal ünnepelte 50. születésnapját. Jövőre pedig a Bonanza Banzai lesz harmincesztendős. Hogy a Kossuth-díjas zenész tervez-e bármit is az évfordulóra, illetve várható-e jövőre új Ákos-nagylemez, az is kiderül a beszélgetésből. A Kossuth-díj kapcsán pedig előkerült egy anekdota: Ákos saját édesapját lepte meg a legrangosabb hazai kitüntetéssel. A szívet melengető, megható történetet a Sláger Témában meséli el először.

A vasárnapi Sláger Téma második felében, 21 órától Fülöp József lesz a vendég. A MOME rektorától megtudhatjuk, hogyan lesz egy tehetséges tatabányai focikapusból sikeres animációs és médiaszakember. A Sláger Témából kiderül, mit jelent ma a design fogalma, miért is van egyre fontosabb szerepe szinte az összes iparágban. Szó esik majd a média jövőjéről, médiafogyasztási szokásaink átalakulásáról, de még a mesterséges intelligenciáról is. Fülöp József azt is elárulja, hogyan is változott a MOME az elmúlt száz éve során, hiszen már nem csupán egy fantasztikusan szép tárgyakat létrehozó intézményként gondolunk rá, hanem egy valódi innovációs inkubátorházként is.

2018. november 25-én 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Kovács Ákossal, Fülöp Józseffel, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!