Visszaélt hatalmával az ELTE tanszékvezetője

Hammer Ferenc interjú
Hammer Ferenc interjú
Vágólapra másolva!
Intézményi hatalmával visszaélve, hivatalos közleményben támadta meg Hammer Ferenc, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője a 888.hu egyik munkatársát, azért, mert hallgatóként őszintén leírta, hogy politikailag milyen egyoldalú, manipulatív és uszító mondatok hangzottak el az ELTE-n.
Vágólapra másolva!

Hatalmával visszaélve Hammer Ferenc ELTE-s tanszékvezető közleményében

hazugnak nevezte a hallgatót, a cikk közzétételét pedig gyomorforgatónak.

A 888.hu munkatársa, aki ELTE-hallgató, a napokban hangot adott őszinte véleményének Hammer Ferenc előadása kapcsán, miután megdöbbentették az ott elhangzottak. Véleménycikkében leírta, hogy

az előadás politikailag elfogult és manipulatív volt.

Többek között elhangzott, olyan, mint „Orbán-diktatúra”, „rezsim”, de az is, hogy „bizony, a mai magyar demokrácia utolsó tartópillére az RTL Klub”.

Hammer Ferenc Fotó: Mudra László - Origo

Az efféle túlzó, manipulatív politikai kijelentések – amelyek egy kiegyenlítetlen erőviszonyokon alapuló, tanár-diák kapcsolat keretében hangzanak el egy állami intézményben –

nemcsak etikailag kérdőjelezhetőek meg, hanem akár burkolt fenyegetésként is értelmezhetőek a tanárral éppen ellenkező véleményen lévő diákok részéről

írja a 888.hu. Ezeket a mondatokat Hammer Ferenc nem cáfolta közleményében.

Már abból is kiderül, hogy az ELTE-s hallgatónak igaza van, hogy a vállaltan baloldali és bevándorláspárti Hammer Ferenc egy diák véleménye miatt megírt egy hivatalos és már-már fenyegetőző közleményt.

Ezzel pedig lábbal tiporta az egyetemi intézmények – és a demokrácia – alapszellemiségét,

miszerint a vélemény szabad, azért egyetlen diák sem szenvedhet el semmilyen hátrányos megkülönböztetést.

Úgy látszik, ezek az igazságok egyáltalán nem számítanak Hammer Ferencnek, hiszen hatalmával visszaélve hazugnak nevez egy diákot csak azért, mert az mást gondol a világról, mint ő – írja a 888.