Többmilliárdos csalássorozatot derített föl a NAV

Századvég konferencia - Vállalkozások Magyarországa - 2017 november 22-én - Dr Zámbó Péter Századvég konferencia - Vállalkozások Magyarországa - 2017 november 22-én - Dr Zámbó Péter
Zámbó Péter, a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese.
Vágólapra másolva!
Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével. A bűnszervezet tagjai bár legális árut szállítottak, nem fizették az útdíjat, így sokkal olcsóbban tudtak fuvarozni. Az elkövetőktől 12 luxusautót is lefoglaltak.
Vágólapra másolva!

Zámbó Péter közölte, hogy a NÚSZ Zrt. az adóhatóságnak részletesen elemzett és rendszerezett adatbázisokat küldött, ezekből pedig olyan eseményekre figyeltek föl, amelyeket egymástól függetlennek látszó cégek követtek el, ám valójában egy bűnszervezethez köthetők.

Tehergépjárműveiket az adatok alapján sikerült telephelyekhez kötni, majd ezeken keresztül eljutni az elkövetőkhöz - tette hozzá a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese.

Az elkövetők, mint mondta,

ugyan legális árut szállítottak fuvarozási szerződéssel, de nem fizették a közterheket és az útdíjat, így csaknem 20 százalékkal olcsóbban tudtak fuvarozni.

A 2016-tól 2018-ig be nem fizetett útdíjak utáni bírság eléri a 3,5 milliárd forintot, de ennek behajtását a vagyontalan cégek közbeiktatásával lehetetlenítették el.

Emellett 129 millió forint áfát, társasági adót és foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékot sem fizettek be.

Zámbó Péter, a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese Fotó: Szabó Gábor - Origo

Zámbó Péter ismertette, hogy

a 6 hónapos felderítést követően tárgyi és okirati bizonyítékokat foglaltak le, 5 gyanúsítottat hallgattak ki, 16 helyen tartottak házkutatást, megtalálták a bűnszervezet teljes könyvelését és elektronikus levelezését, továbbá lefoglaltak 132 tehergépjárművet, 12 luxusautót és jelentős összegű készpénzt, magyarországi és szlovákiai bankszámlákat zároltak, így a zár alá vett vagyon értéke eléri a félmilliárd forintot.

A bíróság két gyanúsítottat házi őrizetbe helyezett, az adóhatóság pedig folytatja a zár alá vehető vagyonelemek felkutatását. Az elkövetők bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt akár 20 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.