Több évre ítélték az albérlőtársukat megkínzó szegedi fiatalokat

kiadó lakás, albérlet, illusztráció
Vágólapra másolva!
Többéves börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Járásbíróság első fokon azt a három fiatalt, akik válogatott módszerekkel kínozták meg lakótársukat, egy férfit 2016-ban. Az áldozat régebb óta ismerte az akkor 17 éves lányt és 21 éves bátyját, ezért is költözött össze velük egy szegedi lakásba. 
Vágólapra másolva!

A férfi a két fiatal lánnyal és egy másik férfival 2016 szeptemberétől lakott egy közös szegedi albérletben. A három fiatal többször megtiltotta a férfinak, hogy elhagyja a lakást, sőt, volt olyan is, hogy bezárták.

Akkor még ugyan engedték, hogy kimenjen a lakásból, de megfenyegették, hogy megölik, ha nem megy vissza.

November közepétől különböző fizikai gyakorlatokat végeztettek vele. Amikor nem teljesítette a kérésüket, megverték.

A férfinak ki kellett szolgálnia a lakókat: ételt és italt kellett nekik ágyba vinnie.

Arra is kényszerítették, hogy egyen a saját ürülékéből, vizeletéből, vagy a vérével szennyezett papírt egyen.

Az is előfordult, hogy késsel megszúrták a vállát, égő csikket nyomtak el a hátán, vagy öngyújtóval megégették.

A férfi egész testét, még az arcát és a nemi szervét is sérülések borították.

November 13-tól 24-ig egyáltalán nem mehetett ki a lakásból, azután is csak azért engedték ki, mert azt mondta, papírokat kell bevinnie a munkahelyére. Ekkor ment el egy munkatársával együtt a rendőrségre, hogy feljelentse kínzóit.

A három fiatal ügyét a bíróság zárt tárgyaláson tárgyalta. A bűncselekmények idején még fiatalkorú lány, az elsőrendű vádlott három év börtönbüntetést kapott, bátyja és a barátnőjük hét évet. A testvérpár anyja, aki maga is részt vett a kínzásokban, kiskorú veszélyeztetése miatt négy év börtönbüntetést kapott.