Ezért gyilkolták meg az asszonyt Óbudán

Lelőttek egy nőt a III. kerületben
Vágólapra másolva!
Lelőttek egy nőt szerda reggel a III. kerületi Virág utcában. A tettest a rendőrség nem sokkal később a helyszín közelében elfogta. A férfi beismerte a tettét, és azt is elmondta, hogy miért gyilkolta meg az óvónőt. A Bors információi szerint a gyilkos magával is végezni akart.
Vágólapra másolva!

Az asszony és a családja nemrégen költöztek Óbudára. A meggyilkolt asszony óvónőként dolgozott, épp munkába indult, amikor lelőtték.

A támadó a sarkon várta, pontosan tudhatta, hogy A. Hajnal mikor indul el otthonról.

A férfi a Bors információi szerint háromszor vagy négyszer lőtt rá az asszonyra, aki a helyszínen meghalt.

Amikor a rendőrök elfogták, egy fehér Mercedesben ült és öngyilkos akart lenni.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az asszony férje még aludt, amikor a feleségét meggyilkolták, őt a rendőrök keltették a szörnyű hírrel. Az óvónő fia sokkos állapotba került, őt kórházba kellett vinni.

A rendőrség közleménye szerint a Meggy utcában fogták el a gyilkost, a 67 éves L. Józsefet, aki bódult állapotban volt, de

beismerte a tettét, és azt is elmondta, hogy egy korábbi vita miatt gyilkolta meg A. Hajnalt.

A Bors szerint a helyiek féltékenységről beszélnek.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!