8 év börtönt kapott a bicskei gyerekotthon gyerekeket erőszakoló igazgatója

Vágólapra másolva!
V. János, a bicskei gyerekotthon volt igazgatója több gyereket is megerőszakolt és molesztált. A székesfehérvári bíróság most 8 év börtönre ítélte, de az igazgatóhelyettesnek is börtönbe kell vonulnia. 
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás

A 2018. november 21. napján megjelent "8 év börtönt kapott a bicskei gyermekotthon gyerekeket erőszakoló igazgatója" című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a bíróság a gyerekotthon volt igazgatóhelyettesét is elítélte, mert kiderült, hogy ő vette rá a gyerekeket, hogy ne beszéljenek a zaklatásokról.

V. János, a bicskei gyerekotthon volt igazgatója több gyereket is megerőszakolt és molesztált. A székesfehérvári bíróság most 8 év börtönre ítélte, de az igazgatóhelyettesnek is börtönbe kell vonulnia.

A férfi 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsanna Gyerekotthon vezetője, 2016 októberében tartóztatták le – idézi fel a Bors.

Az ügy akkor robbant ki, amikor az egyik társa öngyilkos lett az intézményben a történtek miatt, majd az egyik áldozata beszélni kezdett a molesztálásokról.

Ahogy az Origo is megírta, a tanúvallomásokból kiderült, hogy V. János éveken keresztül zaklatott, molesztált és meg is erőszakolt több olyan fiút, akikre ő felügyelt.

Az áldozatok között több kiskorú is volt.

A bíróság a gyerekotthon volt igazgatóhelyettesét is elítélte, mert kiderült, hogy ő vette rá a gyerekeket, hogy ne beszéljenek a zaklatásokról. Neki 1 év 6 hónapra kell börtönbe vonulnia, emellett mindkettejüket véglegesen eltiltották a nevelői hivatástól.