Magyarország és az Egyesült Államok megbízható partnerek

Magyar Levente rendkívüli doorstep sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban tárgyalt többek között a Magyarország és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködés megújításáról, és a közel-keleti üldözött keresztény csoportok védelmében tett közös fellépésről. 
Vágólapra másolva!

Magyar Levente kiemelte, hogy a magyar-amerikai viszonyban komoly fordulat tapasztalható, hiszen a Donald Trump elnökségének kezdetével megindult amerikai külpolitikai irányváltás kiteljesedett, így a

kétoldalú tárgyalások a barátság és az együttműködés szellemében zajlanak.

Kétnapos látogatása során az államtitkár mások mellett Wess Mitchell külügyi államtitkárral, Fiona Hill-lel, a Nemzetbiztonsági Tanács főigazgatójával, Kurt Volker ukrajnai ügyekért felelős különmegbízottal, valamint az energetikai minisztérium két politikusával, Dan Brouillette miniszterhelyettessel és Theodore Garrish államtitkárral tárgyalt. Találkozott még a magyarországi érdekeltségekkel rendelkező amerikai cégek üzleti tanácsának (USHBC) képviselőivel is.

Olyan fontos kérdésekről tárgyalt, mint a közép-európai energiabiztonság és az ehhez kapcsolódó beruházások ügye, a Magyarország és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködés megújítása, és a közel-keleti üldözött keresztény csoportok védelmében kifejtett amerikai, illetve magyar tevékenység összehangolásának módozatai.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az államtitkár hangsúlyozta:

Az energiabiztonságról folytatott tárgyalásokról szólva, kérdésre válaszolva Magyar Levente kifejtette: „Amikor arról folytatunk eszmecserét, hogy Magyarországnak milyen energetikai érdekei vannak, amelyeknek érvényesítéséhez az Egyesült Államok hozzájárulhat, akkor mindig nagyon őszintén elmondjuk, hogy a fő célkitűzéseink 30 éve változatlanok,

Ugyanakkor leszögezte azt is: energiadiverzifikálási erőfeszítéseihez Magyarország eddig sem az Európai Uniótól, sem az Egyesült Államoktól nem kapott túl sok kézzelfogható segítséget. Utalt arra, hogy amit Magyarország az energetikai beszerzési útvonalak diverzifikálásában elért, azt önerőből, a szomszédjaival történt együttműködésének köszönhetően érte el. „Magyarország befolyása más országok és szuverén nemzetközi szereplők döntéseire korlátozott, sokkal korlátozottabb, mint az Egyesült Államoké” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: „jelenleg nem

Magyarországon múlik Közép-Európa orosz gázfüggőségének mérséklődése”.

Hozzátette: a magyar kormány számít az Egyesült Államok segítségére abban, hogy elősegítse azokat a politikai döntéseket és gazdasági folyamatokat, amelyek eredményeképpen a Kárpát-medence és Közép-Európa többi állama meghozza az energiafüggetlenség eléréséhez szükséges döntéseket.

A magyar-amerikai védelmi együttműködésről szólva a politikus elmondta: nem konkrét ügyletekről tárgyalt, hanem olyan új védelmi együttműködési jogi keretek kidolgozásáról, amely megújítja a jelenlegi szabályozást, és olyan feltételrendszert alakít ki, amely mind az Egyesült Államok, mind Magyarország érdekeinek megfelel, és teljes mértékben tiszteletben tartja a magyar szuverenitást. Magyar Levente szerint „a kétoldalú kapcsolatok minősége megengedi azt, hogy belátható időn belül megállapodjunk, és megkössük az új egyezményt”.