Mégsem adtak át minden dokumentumot Gyurcsányék az Állami Számvevőszéknek

Gyurcsány Ferenc, DK, Választás 2018
Vágólapra másolva!
Hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK) azt állította, hogy azokat az iratokat, amiket kértek tőlük az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkatársai, már átadták. Egy nap sem telt el, és a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv közleményt adott ki, amelyben árnyalta a DK szavait. A választási kampány dokumentációját valóban megkapták, de jövőre következik az elmúlt két év ellenőrzése. A DK-nak pedig kötelessége az iratokat biztonságos helyen megőrizni. Egyúttal arra figyelmeztették őket, hogy a közpénzekkel mindenkinek el kell számolnia. Gyurcsány Ferencék kakaskodásba kezdtek.
Vágólapra másolva!

Ahogy az végigfutott a médián, szombat kora délután körülbelül kétszáz négyzetméteren égett egy négyemeletes épület teteje Terézvárosban. Később kiderült, hogy többek között a Demokratikus Koalíció budapesti irodája a Teréz körúti ingatlanban volt, ami sajtóértesülések szerint egy kigyulladt szagelszívó miatt éghetett le. Miután a párt néhány tagja tegnap felmehetett az érintett tetőtéri irodákba, Molnár Csaba, a párt európai parlamenti képviselője tartott sajtótájékoztatót, ahol többek között azt mondta, hogy

Egy nap sem kellett, és érkezett a pontosítás.

Az ÁSZ sajnálja a tűzesetet, de továbbra is várja a dokumentumokat

Az Állami Számvevőszék közleményben reagált Molnár Csaba állításaira. A pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv egyrészről sajnálatát fejezte ki a Demokratikus Koalíció irodáiban bekövetkezett tűz és a károk miatt. Másrészről viszont a következőkre emlékeztette Gyurcsány Ferencéket:

  • Az áprilisi országgyűlési választás kampánypénzeinek folyamatban lévő ellenőrzésével kapcsolatos adatbekérést már hetekkel ezelőtt lezárta a pártnál, jelenleg a dokumentumok értékelése zajlik.
  • A DK által az ÁSZ-nek megküldött dokumentumok kizárólag a 2018. február 17. és április 8. közötti kampányidőszakra, illetve a kampánytevékenységgel összefüggő gazdasági eseményekre vonatkoznak.
  • A DK 2017-2018-as évekre vonatkozó ellenőrzéséhez az ÁSZ semmilyen – dokumentumot nem kért és – nem is kapott a párttól.
  • Ezeket az adatbekérés időszakában kell majd az ÁSZ rendelkezésére bocsájtaniuk Gyurcsányéknak.

Az ÁSZ éppen ezért felhívta a figyelmet, hogy

minden pártnak (mivel közpénzből működnek) biztosítaniuk kell a dokumentumok és adatok biztonságos megőrzését és tárolását a beszámolási kötelezettség teljesítése miatt.

Az ellenőrző szerv közleményének végén kiemelte, hogy erre a közpénzekkel való átláthatóság és elszámoltathatóság érdekében van szükség.

Gyurcsány Ferencék kakaskodásba kezdtek

Gréczy Zsoltnak mai sajtótájékoztatóján szóba került a téma. A DK szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szükséges számlákat igyekeznek beszerezni, de ha a számvevőszék úgy gondolja, hogy a jövő évi esetleges ellenőrzéskor a kormány bunkósbotjaként kíván működni, akkor "a Demokratikus Koalíció ennek nyilván ellent fog állni".

Az ÁSZ nem hagyta szó nélkül a támadó hangvételű megnyilvánulást, és egy újabb közleménnyel reagált rá. Úgy fogalmaztak, hogy

Ismét kiemelték, hogy kizárólag az április 8-ai országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzéséhez kértek és kaptak dokumentumokat a DK-tól. A 2017-2018-ra vonatkozó, törvényben előírt ellenőrzéshez - amely várhatóan csak 2019 második félévében lesz esedékes - az ÁSZ "semmilyen dokumentumot nem kért és nem is kapott a párttól".