Vizsgálják, hogy a szagelszívó miatt égett-e le a DK irodája

Teréz körút tűz
Vágólapra másolva!
Egyelőre vizsgálják, hogy a kigyulladt szagelszívó miatt égett-e le a Demokratikus Koalíció fővárosi irodája – közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Teréz körúti tűzben teljesen megsemmisültek a párt irodái. A DK azt a tájékoztatást kapta, hogy a tűz elsősorban az épület 5. emeletét érintette, ahol a párt irodái is voltak.

A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett.

Forrás: Origo

Hétfőn több lap is azt írta, hogy egy meghibásodott szagelszívó okozta a tüzet. Az MTI megkeresésére a fővárosi katasztrófavédelem azt közölte, hogy

a tűzoltókat valóban egy lángoló szagelszívó miatt riasztották az épülethez, csakhogy nem a DK-irodába, hanem egy földszinten lévő étteremhez.

Forrás: Origo

A tüzet eloltották, ekkor kapták a riasztást, hogy lángol az épület tetőszerkezete.

Egyelőre vizsgálják, hogy a két tűzeset között van-e összefüggés – mondta Kolozsi Péter.

Mint arról az Origo is beszámolt, szombaton kora délután hatalmas füst terjengett a Nyugati tér környékén.

Forrás: Origo

Egy Teréz körúti épület teteje égett mintegy 400 négyzetméteren.

A tűzoltók tíz járművel vonultak ki a helyszínre, mintegy negyven tűzoltóval,

akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megfékezték a lángokat. A kár jelentős, de senki sem sérült meg a tűz során.