Két megyében várható havazás kedden

hó, havazás, hókotró
A múlt hét elején Zala és Vas megyében már volt kisebb havazás. A képen hókotró a behavazott Kékestetőn 2018. november 19-én.
Vágólapra másolva!
A havazás veszélye miatt adott ki figyelmeztetést két megyére, Vasra és Zalára keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, hogy az éjszaka második felében délnyugat felől intenzívebb csapadékzóna éri el az országot, amelyből inkább eső hullik majd, de

főként a Nyugat-Dunántúlon, valamint kezdetben a Bakony és az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas esőre, havazásra is lehet számítani.

Számottevő hóréteg kedd reggelre főleg a nyugati tájakon, elsősorban Zala és Vas megyében alakulhat ki. A képen hókotró a behavazott Kékestetőn 2018. november 19-én. Forrás: MTI/Komka Péter

Az Alpokalján reggelig 5-10 centiméternyi vizes, tapadó hó hullhat.

Kedd délutánra a Soproni- és a Kőszegi-hegységben a hó vastagsága meghaladhatja a 10 centimétert, de mindenütt olvadni fog.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet éjszaka mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet holnap plusz 2 és 9 fok között várható.