Újabb csúnya lebukás a sorosista álhírgyárnál

fake news, álhírek, illusztráció
Vágólapra másolva!
Helyreigazítási kérelemmel fordult egy fideszes képviselő, Hubay György a Soros Györgyhöz köthető hvg.hu-hoz, mivel a portál egyik újságírója hazugságokat terjesztett róla és ezzel jó hírét sértette a fideszes országgyűlési képviselőnek. A portál nem tett eleget a képviselő kérésének, ezért az ügy a bíróságon fog folytatódni. Lassan nem lehet megszámolni, hányszor bukott le ordas nagy hazugsággal az ellenzéki álhírportál.
Vágólapra másolva!

Több részben is valótlanságokat állított a Soros-közeli HVG egyik kisújságírója múlt heti cikkében a Borsod-Abaúj Zemplén 2. számú országgyűlési képviselőjéről, Hubay Györgyről, aki szerkesztőségünkhöz eljutatott levelében cáfolta a személyét érintő negatív híreszteléseket.

A Soros-közeli HVG ezúttal a számokkal trükközött

Az újságírónő azzal vádolta a fideszes képviselőt, hogy 496 ezer forintért bérel irodát Miskolcon. Az újságírónő számításai úgy jöttek ki, hogy

hozzáadta a rezsiköltséget az ingatlan bérleti díjához.

A „jól informált” kisújságíró azt is hozzátette, hogy miskolci ingatlanértékesítésben érdekelt forrásaik szerint ez az összeg teljesen irreális. A valóság viszont az, hogy a képviselő áfával együtt 398 716 forintért bérli az ingatlant. A sorosista álhírgyári alkalmazott maga állapítja meg egy bekezdéssel később, hogy a hasonló, vagy nagyobb ingatlanok bérleti díjai ugyanezen belvárosi utcában 335, 358, valamint 398 ezer forintba kerülnek. Vagyis az Országgyűlés hivatala által bérelt ingatlan abszolút,

még a cikkszerző által is elismert piaci árfekvésben van.

Az ingatlan bérleti díját pedig rendelet szabályozza, hiszen önkormányzati tulajdonban áll. A bérbeadást pedig az önkormányzati ingatlanokat kezelő Miskolc Holding bonyolította az Országgyűlés Hivatalával.

Hubay György Forrás: MTI/Soós Lajos

A már nem először hazugságokat terjesztő oldal azt is állította, hogy Csöbör Katalin, országgyűlési képviselőnek nincs az Országgyűlés Hivatal által bérelt irodája Miskolcon. Ezzel ellentétben a képviselőnőnek egy 75 négyzetméteres irodája van a városban, ami nem közvetlenül belvárosi fekvésű, és amit áfával együtt 165 100 forintért bérel, ami ugyancsak megfelel az önkormányzat rendeletben rögzített árképzésének.

Hazugság, hogy nem áll szóba a választóival

A cikkben azt állították, hogy Hubay György nem áll szóba a választóival és nem tart fogadóórát. A valóság ezzel szemben az, hogy a képviselő 2018.07.24-én tartott fogadóórát, ahol

személyesen találkozni akaróknak kivétel nélkül minden lehetőséget megadott a problémáik elmondására és többeknek segítségére volt.

Ezen kívül

  • szeptember 28-án pedig a Salkaházi Sára nyugdíjas program vezetőjeként közel ezer szép korú választónak számolt be Hubay a képviselői munkájáról egy rendezvényen majd a rendezvény közel száz asztalához személyesen is odament a választókkal való személyes találkozás érdekében.
  • a közvetlen kormánypárti szavazóknak pedig október 4-én számolt be hivatalosan képviselői munkájáról a miskolci ITC székházban, ahol a résztvevőknek alkalmuk volt kérdezni is a képviselőtől.
  • „Európa jövője" címmel pedig legutóbb október 30-án tartott a képviselő fórumot ugyan ezen a helyszínen.

Hubay egyébként hivatalos fogadóórát tart novemberben és decemberben is.

Az ellenzéki álhírgyártás zászlóshajója soha nem látott módon beindult

Nem újdonság, hogy a sorosista HVG nem mond igazat, hiszen a portál már bőven a választási kampányban nekilátott a hazudozásnak. Tavaly év végén például egy olyan lejárató cikket hoztak le a Ryanair légitársaságról, amelyben egyébként saját tulajdonosuk, Szauer Péter is érintett volt. Csak ez kimaradt a sorosista portál beszámolójából. Óriási botrány lett belőle, sajtóértesülések szerint egy rendkívüli szerkesztőségi értekezletet is összehívtak az ügyben. A kampány véghajrájában pedig megcsinálták azt a bravúrt, hogy úgy ismertettek egy közvélemény-kutatást, hogy kihagyták a pártok támogatottságára vonatkozó adatokat, mivel az vélhetően nem illett a „Fidesz gyengül” típusú nevetséges hazugságba. Nyilván a függetlenség és az objektivitás jegyében tálalták így olvasóiknak.

A parlamenti választáson az ellenzéki pártoknak a fiaskója sem jelentett akadályt a nagyüzemi álhargyártás folytatásának a HVG-nél, ott folytatták, ahol abbahagyták.

Sőt, alig telt el két hét az április 8-ai választás óta, begyújtották a fake news rakétáikat, és az összellenzéki tüntetésről szóló tudósításukban szándékosan összekevertek két színészt: egy sikertelen, kétségtelenül alig ismert színészt és a Heti Hetes-ből ismert, népszerű komikust. A parlamenti voksolás után a letargiában lévő „hír” „portál” a Fidesz vezető politikusait is célba vette. A HVG név nélküli, bátor munkatársa Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatójának soroksári házáról közölt hazugságoktól hemzsegő cikket. A lejárató anyag a sunyi ferdítések tárháza volt, ennek legszebb példája volt, hogy azt írták, hogy a politikus és családja már ősszel beköltözött új soroksári házába. A valóság ezzel szemben az, hogy a család a szükséges hatósági hozzájárulások megszerzését követően, nagyjából április végén vették birtokba a családi fészket.

Képtelenség a teljesség igényével valamennyi füllentésüket felsorolni, az azonban nem véletlen, hogy őket tartják a hazai fake news szegmens egyik legerősebb szereplőjének.

Ugyanis

  • Itt dolgozik a kisújságíró, aki mocskos hangon szidta a 888-at, Origót, Magyar Időket. A dühös kisújságíró, balliberális propagandista verőlegény volt az, aki korábban azt kívánta az Origo minden munkatársának, hogy úgy erőszakolják meg őket, hogy ne tudjanak lábra állni. Róla csak annyit, ha azt mondják neki, hogy kérdezzen alá korábbi ellenségének, Vona Gábor Jobbik-elnöknek, akkor gondolkodás nélkül megteszi, hogy aztán pár órával később elhatárolódjon tőle, mert a Facebook-követői nem ezt várják tőle.
  • Itt dolgozik Havas Henrik tanítványa, aki a Billy Elliotról csinált gyomorforgató álriportot.

Nemcsak a HVG űzi a fake news-ipart, ott van az Index és a 24 is

Nem meglepő, hogy az ellenzéki fake news gyár megint hamis híreket terjeszt. A 24.hu korábban a miniszterelnök vejéről, Tiborcz Istvánról írta azt, hogy köddé vált egy nyertes pályázata a kormányzati oldalról, helyette egy másik jelent meg. Az Agrárminisztérium azonban cáfolta a híreszteléseket, és közölték, hogy a cikk állításaival ellentétben ugyanazon pályázaton Tiborcz István nem kapott két alkalommal támogatást ökológiai gazdálkodásra. A szebb napokat látott portálhoz kötődik 2018 leggázosabb álhíre, amikor az „Alázzák és ütik a hajléktalanokat Csepelen” című anyagukkal azt akarták elhitetni olvasóikkal, hogy Csepelen verik a hajléktalanokat. Ezúttal sem jött be az álhírgyártás, hiszen a csepeli önkormányzat közleményéből kiderült, hogy a hazug portál „újságírói” rendhagyó módon pénzzel és egy kis alkohollal próbáltak kicsikarni hánytatott sorsú emberekből olyan mondatokat, amit aztán leírhatnak, rémisztgetve az embereket.

A szintén magát független, objektív újságnak beállító Indexnek is helyre kellett igazítani a Kubatov Gáborról szóló cikküket, melyben többek között azt állították, hogy Kubatov utasítást adott Ricardo Moniz labdarúgó megverésére.

Az ellenzéki pártok képviselői a vesztes választás után megvadultak

A kormányellenes-sorosista média irányvonalához az ellenzéki politikusok is csatlakoztak. Ennek legismertebb esetét Demeter Márta, az LMP társelnöke szállította, aki a magyar parlamentben azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével reptette. Portálunk birtokába azonban olyan információk kerültek, amelyből kiderült, hogy a nyár folyamán Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával keverte össze a kormányfő hozzátartozóját az LMP-s politikus.

Az ordítóan nagy hazugság után nem állt le Demeter, és újabb hazugságba keverte magát.

Egy kiképzési repülésen részt vevő gépről azt állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt, akiről kiderült, hogy a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója. A HM arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy ha Maróth utazott is volna a repülőn, pozíciójából adódóan azzal sem lett volna probléma, de nem utazott. Hiába a hazugságok garmadája, Demeter azóta sem kért bocsánatot, viszont elképzelhető, hogy nem érte meg hazudozás, ugyanis nyomozást rendelt el ellene az ügyészség. A gyanú szerint Demeter Márta 30 évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, amely felveti a hivatali visszaélés gyanúját.