Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

Benkő Tibor
Vágólapra másolva!
A visegrádi négyek biztonsági minisztereinek közös tanácskozásán arról döntöttek, hogy közös harccsoportot hoznak létre. A tanácskozáson a migráció kérdését is megbeszélték.
Vágólapra másolva!

– nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor honvédelmi miniszter a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően. Horvátország is jelezte, hogy csatlakozni kíván a harccsoporthoz, amit a találkozón el is fogadtak.

Benkő Tibor hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint kiemelten fontos kérdés Európa számára a biztonság, és ebben egyetért a V4 tagországainak valamennyi kormánya. Ennek eredménye a közös harccsoport felállítása.

Benkő Tibor fotó: Talán Csaba

A tanácskozás másik fő témája a migráció volt. Benkő Tibor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a V4-ek valamennyi tagállama azt az álláspontot képviseli, hogy

veszélyezteti a biztonságot, ha ellenőrizetlen migránsok lépnek a területükre.

A Magyar Honvédség már 2015 nyara óta tevékenyen részt vesz az országhatár, illetve a schengeni határ védelmében.

A V4-ek mindegyike csatlakozott a feladat ellátásához. Csehország és Szlovákia katonákat küldött, a lengyelek pedig anyagi eszközökkel segítették a határvédelmet - mondta Benkő Tibor.