Elítélték a Wizz Air repülőn verekedő két férfit

Vágólapra másolva!
A két lett férfi - egyikük 18, a másik 20 éves – másfél héttel ezelőtt részegen verekedett össze a Londonból Budapestre tartó járaton. Az ügyészség indítványa alapján a bíróság pénzbüntetésre ítélte őket.
Vágólapra másolva!

A két férfi néhány napja esett egymásnak a Wizz Air járatán.

Először csak kiabáltak, aztán egyikük agresszívan követelte a stewardesstől, hogy adjon nekik italt.


Ezután az egyikük a fejét az előtte lévő ülésre szerelt lehajtható asztalra hajtotta, hogy aludjon, ekkor azonban a társa

tenyérrel, a fején ütögetni kezdte, majd a köztük emiatt kialakult szóváltás során még egy alkalommal orron is ütötte a másik férfit, akinek ettől vérezni kezdett az orra.

Közben a landolást megkezdő repülőn ütni kezdték egymást.

Egyiküknek 750.000 forintot, míg a másik férfinak 300.000 forintot kell fizetnie.

Az ítélet jogerős.