Forgalommal szemben ment, balesetet okozott a bácsi

Sajópetri, 2018. november 13. Rendőrségi helyszínelés 2018. október 13-án az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 22-es kilométernél, ahol egy autós a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára és frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. A balesetben ketten megsérültek. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Baleset miatt lezárták az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalát kedden Sajópetrinél, majd nem sokkal később újabb baleset történt a közelben.
Vágólapra másolva!

A sajópetri felhajtó után, a 22-es kilométernél frontálisan összeütközött két kocsi, a balesetben ketten megsérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés idején a 3-as útra terelik a forgalmat.

Az első baleset helyszíne Forrás: MTI/Vajda János

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője később közölte: az első információk szerint a balesetet az okozta, hogy

egy érvényes jogosítvány nélkül közlekedő idős férfi a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára.

Az első után nem sokkal újabb karambol történt a közelben: az M30-as 21-es kilométerénél három kamion szenvedett utoléréses balesetet, egy ember megsérült.

A helyszínelés idejére a forgalmat a 3-as és a 35-ös útra terelik.