A Budapesti Operettszínház sohasem volt az övék. (Övéken azokat a frusztrált, ellenzéki kritikusokat értjük, akiket mindenhonnét folyton kirúgnak - ellenzéki újságokból vagy éppen művészeti karokról - , Kálmán Olgánál rendszeresen jajgattak és csacsiságokat mondtak politikáról, amihez persze végképp nem értenek, fő ellenségeik a nagy művészek, kedvenceik a szobaszínházak és Alföldi Róbert, perifériára szorultságuk miatt buzgó Facebook-életet élnek, és ott gyűlölködnek.)
Nem volt az övék, elsősorban azért, mert nem kellett nekik. Lenézték, alantas szórakozásnak tartották az operettet és a musicalt, és gyanakodva méricskélték, hogy jó-jó, az rendben van, hogy a 24 nevű álhírgyár sajtósának, Karafiáth Orsolyának játsszák a darabját az operettszínház nagyvécéjében, igaz, ott is félig üresen, az is szép, hogy a balettigazgató a klasszikus baletthez semmit sem értő Bodor Johanna, aki Bajnai Gordon reklámembere volt, de nem jó, hogy játsszák az István, a királyt.
A veszteség most lett fájdalmas. Hogy kik nyerték el a szakmai bizottság támogatását.
Kiss-B. Atilla konzervatívnak tartott operaénekes lett a főigazgató. Konzervatív, ez elég bűn, de van egy még nagyobb bűne a gyűlölködők szemében: hogy világhírű operaénekes. Hogy rendszeresen Párizsban, Monacóban, Tokióban vagy Barcelonában énekelt, hogy Peter Schneider vezényelte, Ricarda Merbeth állt mellette a színpadon, Krzysztof Warlikowski rendezte (óh, hogy dörgölőzne Warlikowskihoz a kaposvári egyetemről kidobott online "kritikus", ha egyszer a közelébe kerülhetne mondjuk a Kamrában egy közönségtalálkozón).
A balettigazgató meg Apáti Bence. Nem, nem most nevezte ki Kiss-B. Atilla, mint ahogy az egyik álhírgyár hazudta. Nem. Ez benne volt a pályázatában. És nem mint a Magyar Idők (egyébként kiváló) publicistáját kérte fel balettigazgatónak, mint ahogy a függetlenobjektív Index hazudta, mintegy eltitkolva az olvasók előtt, hogy Apáti Bence egyébként balettművész. Apáti Bencét duplán lehet gyűlölni: ő ugyanis az elmúlt évtized legnagyobb magyar táncosa volt, a kétezres évek második felétől Apáti Bence volt az, ami előtte ifj. Nagy Zoltán, előtte Szakály György, előtte Keveházi Gábor, előtte Dózsa Imre, előtte Róna Viktor, előtte Fülöp Viktor és a sor még folytatható.
Pfeiffer Gyula főzeneigazgatóról csak annyit tudnak, hogy ő is az opera világából jött. Vagyis feltehetően művelt ember, fájdalom, de azt sem lehet kizárni, hogy tehetséges, nehéz lenne állítani, hogy neki is örülne a hvg.
Igen, a hvg. A személyes hazugságával lebukó Szauer Péter álhírműhelye, a hvg ugyanis hosszabb cikket szentelt az új vezetőknek, sőt, még egy vezércikknek tűnő valamiben is erről írnak. Idézni felesleges, Alföldi Róbertet dicsőítik, Vidnyánszky Attilát szidják, természetesen hazudoznak és - milyen hiteles - egy (nyilvánvalóan nem létező) színházi ember ocsmány nyávogását "idézik".
A hvg-től nehéz persze mást várni, itt írt egy mulattató álriportot a Billy Elliot előadásáról az egyik legszánalmasabb magyar újságírónő, aki Havas Henrik tanítványa volt, és még büszke is rá. Itt dolgozik a sokszor kinevetett kisújságíró, aki az Origo minden dolgozójának a megerőszakolását kívánta. És itt dolgozik az Operett-cikk szerzője is, aki láthatóan kiborult, hogy Trianon százéves évfordulójára - micsoda borzalom! - új magyar musicallel készül az új Operettszínház. Mintegy azt próbálja megfogalmazni a hvg-dolgozó, hogy az új Operett visszafelé akarja forgatni az idő kerekét.
Pedig nem. A hvg kicsit, egy icipicit téved. Ők élnek a múltban. Ők nem veszik észre, hogy 2018 van. Hogy már nem történik semmi, ha ellenzéki propagandisták felháborodnak, ha Trianonra akar emlékezni egy színház. A Trianonra emlékezők nem ijednek meg, nem vonulnak vissza, talán kicsit dühösek lesznek, de leginkább csak nevetnek rajtuk.
A Trianon-musical pedig el fog készülni, óriási siker lesz, és ahogy Vidnyánszky Attila Nemzeti Színházának előadásai, az új Operett darabjai is állandóan telt házakkal fognak menni.
Megértjük kicsit persze a jajgatásukat. Tudják, a Budapesti Operettszínház értékes és sikeres színház lesz.