Megint csoportalapítós varázslatot játszik a Jobbik

Jobbik Sneider Tamás
Vágólapra másolva!
A Jobbik ezúttal azzal a Mórral példálózik, ahol nemrég még volt csoportja a pártnak, csak időközben átálltak Toroczakiékhoz. Újabb nagyon ügyetlen húzás annak alátámásztására, hogy a Jobbikban nincsen komolyabb probléma. 
Vágólapra másolva!

„Újra megalakult Móron is a Jobbik helyi alapszervezete” – hirdeti büszkén a Jobbik közösségi oldalán tegnapi bejegyzésében.

Nem ez volt az első eset a pártszakadást követően, hogy a semmiből, furcsa körülmények között felbukkant egy megalakuló alapszervezet.

A bőnyi csoport például csodálatos időzítéssel jött létre júniusban, a híressé vált premierre éppen a legvészesebb időkben került sor. Hogy a Jobbikban tényleg komolyan vették a csoportalakításokat, arra Sneider Tamás egyik Facebook-bejegyzése volt a legjobb példa. A pártelnök arról számolt be, hogy a Borsod megyei Sóstófalván egyszerre két Jobbik-csoport is alakult, ami egyedülállónak tekinthető a magyar politikában. A 234 fős kistelepülés megemberelte magát, és a legjobbkor sietett a Jobbik segítségére. Értelemszerűen

a váratlan csoportalakításoknak az lehetett a célja, hogy a Jobbik a nyilvánosság felé azt mutassa, hogy a pártban nincsenek komolyabb problémák.

A tegnapi nappal Mór is beállt a sorba, és a városban újra megalakult a párt helyi szervezete.

A bökkenő csak annyi, hogy a településen sokáig volt csoportja a Jobbiknak, csakhogy július környékén a volt tagok fogták magukat, és átálltak Toroczkai Lászlóékhoz. Ezt diszkréten egy profilképcserével jelezték az addigi móri jobbikos Facebook-oldalon, a nyári hónap óta a Mi Hazánk Mozgalom zászlajával találkozhatnak az érdeklődők.

Forrás: Facebook

Ahogy látható, Csikós Attila, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, a szolnoki csoport alelnöke hozzászólásában akadt ki a történtekre. A politikus azt írta, hogy „igen szürreális lett az oldal, nem lehetett volna újat alkotni? Léptem.”, amire az oldal kezelői röviden csak annyit írtak, hogy „minden jót, viszontlátásra”.