Egyre többször zavarják meg lézerrel a pilóták látását

2018. május 1. légiparádé, nagy futam
A WizzAir légitársaság Airbus A321 típusú utasszállító repülőgépe
Vágólapra másolva!
A HungaroControl légiforgalmi társaság közlése szerint egyre több a repülésbiztonságra kockázatos lézerzavarás Magyarországon. Az idén eddig mintegy száz bejelentés érkezett hozzájuk, amit minden esetben haladéktalanul jelentettek az illetékes hatóságnak.
Vágólapra másolva!

A HungaroControl szerint a kézben hordható lézerrel akár tíz kilométerről is rá lehet világítani úgy egy repülőgépre, hogy a fénye megzavarja a pilóta látását, elterelje a figyelmét.

Illusztráció Forrás: MTI/Lakatos Péter

Komoly kockázata van annak, ha leszállás vagy felszállás közben a manővert végrehajtó személyzet csak egy rövid időre is elveszíti az éleslátását. A HungaroControl közleménye szerint

Magyarországon is előfordult már, hogy a lézer fénye annyira elvakította a pilótát, hogy a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását.

A cég felhívja a figyelmet arra, hogy a pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül, és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.