Megrázott egy gyereket egy hűtőszekrény, meghalt

Párizsi, felvágottak, nagyipari ételek, magyar élelmiszerkönyv
Tiszavasvári, 2012. december 3. Hűtőszekrény Makula András otthonában Tiszavasváriban, a Széles úti cigánytelepen 2012. december 3-án. A telepen mintegy háromezer roma ember él. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Hétfő reggel tárgyalják azoknak a szülőknek az ügyét, akik gyerekét megrázott az áram egy zárlatos hütőszekrény miatt. A két szülőnek gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt kell felelnie a bíróságon.
Vágólapra másolva!

2015. július 27-én egy pár gyereke játék közben véletlenül hozzáért a zárlatos hűtőszekrény fém alkatrészéhez és megrázta az áram.

A kisgyerek belehalt az áramütésbe.


A nyomozás alatt kiderült, hogy a szülők szabálytalanul vett árammal üzemeltetették a hűtőszekrényt, ezért lett zárlatos.

A szülőknek bíróság előtt kell felelniük gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt.

Az ügyet hétfőn tárgyalják a Nyíregyházi Törvényszéken.