Kért egy doboz C-vitamint, aztán pisztolyt szegezett a patikusra

recept, gyógyszer, patika
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Nyolc évvel ezelőtt akarta kirabolni az egyik budapesti gyógyszertárat a most 43 éves férfi. Nem járt sikerrel, elmenekült a helyszínről. Akkor nem találták meg, de 2018-ban egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően sikerült elfogniuk. Az ügyészség az új büntetőeljárási törvényt kihasználva egyezséget kötött a férfival, és ez alapján nyújtott be vádiratot a bíróságra.
Vágólapra másolva!

A férfi a fegyveres rablás előtt vett egy valódinak látszó játékpisztolyt. 2010. december 23-án bement egy zuglói gyógyszertárba és megkérdezte az eladótól, hogy mikor vannak nyitva, aztán elsétált. Nem sokkal zárás előtt visszatért, kért egy doboz C-vitamint,

és amíg az eladó beütötte az árát a pénztárgépbe, előrántotta a nála lévő játékpisztolyt.

A valódinak látszó fegyvert az eladóra szegezte, és a bevételt követelte.

Az eladó nem akarta odaadni a pénzt, megnyomta a pánikgombot.

Amíg a patikus telefonált, a férfi káromkodva elment

Közvetlenül ezután megszólalt a telefon a szomszéd helyiségben, a patikus pedig közölte, hogy felveszi. Amíg ő telefonált, a férfi pénz nélkül, káromkodva kisétált a gyógyszertárból,

de otthagyta a kabátját, a sapkáját és a kesztyűjét is.

A nyomozás akkor nem vezetett eredményre, de idén újra elővették az ügyet.

DNS-vizsgálatot is készítettek, amely elvezetett a férfihoz.

A támadót elfogták és bíróság elé állították, ahol az előkészítő ülésen beismerte tettét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet jogerős.