Továbbra is hatalmas a Fidesz fölénye

ORBÁN Viktor, október 23. megemlékezés, Terror Háza, 2018
Budapest, 2018. október 23. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott megemlékezésen a fővárosi Terror Háza Múzeumnál 2018. október 23-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kormánypárt egy szeptemberi felmérés szerint a tavaszi választást követő szárnyalás után valamelyest visszaesett. Ekkor négy százalékponttal kevesebb támogatója volt, mint májusban. Októberre azonban a helyzet ismét jelentősen változott. A Fidesz nemcsak ledolgozta apró veszteségét, hanem újabb támogatókat tudott maga mellé állítani, és így most még annál is többen szavaznának rá, mint ahányan a tavaszi választás után állították ezt – olvasható a Pesti Srácok beszámolójában. 
Vágólapra másolva!

Egyre többen szavaznának a Fideszre, derül ki a Pesti Srácok írásából. Ezzel szemben,

egyetlen kivétellel minden ellenzéki párt szavazótábora csökkent, vagy legfeljebb változatlan maradt szeptember óta.

A kivétel a Momentum, amely hajszálnyival erősödött, és ezzel megelőzi az LMP-t – olvasható a Medián a hvg.hu-nak készített kutatásában.

A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 45, míg a biztos szavazók körében 63 százalék.

A Jobbik a biztos szavazók között 11, a DK 9, az MSZP 8 százalékon áll. A többi párt nem jutna be a parlamentbe.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott megemlékezésen a fővárosi Terror Háza Múzeumnál 2018. október 23-án Forrás: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

Nagyon ellenszenves az ellenzék

A sima szavazatarányon túl több további adat is a Fidesz fölényét mutatja. Egyebek mellett az, hogy

a kormánypárt szimpatizánsainak 67 százaléka mondja magát biztos szavazónak,

az ellenzéki pártok támogatói körében ez az arány szignifikánsan kisebb, hatvanhárom százalékos.

Minden ellenzéki pártnak bőven kijut az ellenszenvből, a válaszadók több mint fele állítja, hogy egyikre vagy másikra biztosan nem szavazna.

Maguknak az ellenzéki szavazóknak a többsége sem túl nyitott a többi ellenzéki párt irányába. Minden második elutasítja a rivális ellenzéki pártok többségét vagy mindegyikét, ugyanakkor elég számottevő azok aránya is, akik nem ragaszkodnának tűzön-vízen át a most választott pártjukhoz.

Az ellenzéki szavazók több mint harmada azt mondta, hogy ha lenne olyan párt, amelyik jobban megfelel az elvárásainak, arra szavazna, miközben kevesebb mint kétharmaduk szavazna egészen biztosan arra a pártra, amelyet a kérdőíves interjúban megjelölt.

A kis pártok esetében a leggyengébb a kötődés. A Kétfarkú Kutya Párt és a Párbeszéd szavazóinak több mint háromnegyede, a momentumosok négytizede nyitott lenne másik, megfelelőbb párt iránt.

De ma már a korábban nagyon is lojális jobbikosok harmincnyolc, a DK-sok huszonnyolc és az MSZP-szavazók huszonnégy százaléka is elcsábítható lenne.

Áder János és Orbán Viktor van az élen

Ami a vezető politikusok népszerűségét illeti, abban is hasonlóan alakulnak az erőviszonyok.

A lista felső régiójában csupa fideszes, vagy a Fidesz által pozícióba állított személy található, közülük Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester még népszerűbb is lett, mint egy hónapja volt.

Az ellenzékiek közül, nem először egyedül Karácsony Gergely Párbeszéd-vezető, zuglói polgármester került a legkedveltebb tíz politikus közé. Ő annak köszönheti ezt, hogy a Fidesz- és a Jobbik-szavazók bő egyötöde is szívesen látná fontos politikai szerepben. Karácsony korábban gyakran fej-fej mellett állt a népszerűségi listán Szél Bernadett-tel, de ez utóbbinak most, immár párton kívüliként, csak huszonhárom pontos a tetszési indexe.

A másik korábbi LMP-társelnök, Hadházy Ákos huszonnyolc százalékot kapott, és ezzel a parlamentben függetlenként dolgozó mindkét korábbi LMP-s vezető jobban áll, mint utódjuk, Keresztes László Lóránt jelenlegi társelnök. Őt csak a szavazókorú népesség negyvenkét százaléka ismeri, és mindössze a tizennégy százalékuk tartja fontos politikai szerepre alkalmasnak

A függetlenek általában sem szerepelnek rosszul.

Gémesi György gödöllői polgármester például huszonnégy pontos országos népszerűségével nagyjából a lista középmezőnyébe kerülne. Márky-Zay Pétert a népesség növekvő aránya, hetvenhárom százaléka ismeri. Ez talán azzal is magyarázható, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester hangos konfliktusokat is vállal, és ha emiatt a múlt hónapban hat százalékponttal csökkent is a támogatottsága, a jelenlegi harminckét százalékkal még mindig a kedveltebb politikusok közé tartozik.