Demeter Márta saját maga bizonyította be, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent

Demeter Márta Kökényesi Gábor LMP
Vágólapra másolva!
Az LMP társelnöke azzal a Kökényesi Gáborral jelent meg a pártja által rendezett Soros-egyetem melletti tüntetésen, akit a korabeli sajtó „beépített provokátorként” jellemzett. Demeter tüntetőtársa újságíróként ugyanis megcsinálta azt a bravúrt, hogy a 2006-os MTV-székház ostromakor még a tüntetők oldalán mutatkozott, hogy aztán pár nappal később, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján rohamsisakot viselve a tömegbe lövő rendőrök szemét törölgesse. Demeter Márta roppant kínos helyzetbe hozta magát, innentől kezdve nehezen védhető az álláspontja, miszerint nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.
Vágólapra másolva!

„Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója” – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az Országgyűlésben múlt hétfőn, miután a nagyobbik párt kérte az LMP-s politikus nemzetbiztonsági átvilágításának felülvizsgálatát. Az ügy úgy pattant ki, hogy Demeter Márta megvádolta Orbán Viktort a magyar parlamentben, hogy lányát a honvédség repülőgépével reptette. Az egész balliberális média izomból rárepült a témára, hogy aztán ugyanilyen erővel visszavonulót fújjon: még aznap kiderült, hogy az LMP társelnöke összekeverte a miniszterelnök lányát a nyár folyamán Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával. Mivel Demeter egy ciprusi ENSZ-misszióról adott ki adatokat, ez minden valószínűség szerint bizalmas és érzékeny információk kiszivárogtatásának (rosszabb esetben meghamisításának) feleltethető meg, aminek könnyen polgári jogi és a büntetőjogi vonulata lehet. Demeter azonban nem tanult a hibájából, és gyakorlatilag egy az egyben megismételte korábbi produkcióját. Egy kiképzési repülésen részt vevő gépről azt állította az Országgyűlésben, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt, akiről kiderült, hogy a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója. „Nem én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat!” – vágott vissza flegmán Demeter még az első baklövése után az Országgyűlésben, aki

a mai napig nem gyakorolt önkritikát, nem kért bocsánatot az ügyben.

Csakhogy szerdán éppen Demeter Márta cáfolta meg Demetert Mártát.

Demeter Márta saját magát buktatta le

Szerdán éppen az LMP szervezett demonstrációt a Soros-egyetem megmentéséért. Ismert, a minap Michael Ignatieff, a CEU rektora egy diákoknak tartott fórumon lebegtette Soros-egyetemének Bécsbe való költözését, ami valósággal megrendítette a magyar ellenzéket, sorra jelentették be a tüntetéseket. Ezúttal a zöldeken volt a sor, a végeredmény azonban közel sem lett olyan magabiztos, mint a felvezetés: körülbelül 80-an jelentek meg a megmozduláson, ami soknak nem igazán nevezhető. A tüntetés legérdekesebb mozzanatát a Vadhajtások csapatának sikerült elcsípnie: Demeter Márta Kökényesi Gáborral az oldalán jelent meg.

Demeter Márta, az LMP társelnöke, és Kökényesi Gábor a Soros-egyetem melletti tüntetésen 2018. november 7-én Forrás: Vadhajtások.hu

Kökényesi Gábor neve valóságos fogalom, nem a jó értelemben. Demeter tüntetőtársa korábban a C-press Roma Hírügynökség kommunikációs igazgatója volt. Kétes dicsőségű hírnevét azzal szerezte az újságíró, hogy

egy nyilvánosságra került felvételen Toroczkai László mellett állt az MTV-székház 2006-os ostrománál még a petíció átadásakor, hogy aztán egy másikon már a tömegbe lövő rendőrök szemét törölgette rohamsisakot viselve az 1956-os forradalom 50. évfordulóján.

Ez utóbbi esemény kapcsán nem volt arra bizonyíték, hogy Kökényesi maga is oszlatott volna, viszont viselkedése a C-Press közleménye szerint megtévesztő volt, egyben megkérdőjelezte objektivitását is, ezért eltávolították állásából. A provokációt a Hír TV buktatta le, a tévétársaság felvételein látszik, ahogy a logóját viselve filmezett a rendőröknek az utcai harcok során, és évekkel később szintén a hírcsatorna vette észre, hogy Kökényesi részt vett a szocik éhségmenetében is. Itt látható Kökényesi produkciója:

A csatorna „rendőrkutyának” nevezte, és pálfordulását „beépített provokációként” jellemezte. Sokatmondó, hogy 2013 novemberében az azóta újságíróvá átvedlett Kökényesit az ATV behívta az egyik műsorába beszélgetni.

Demeter Márta, az LMP társelnöke jelenleg ott tart, hogy egy, a rendőrséggel újságíróként összejátszó személlyel mutatkozik nyilvánosan.

A politikus roppant kínos helyzetbe hozta magát, innentől kezdve nehezen védhető az álláspontja, miszerint nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.