A családok életét és a gyermekvállalást segítheti a nemzeti konzultáció

Vágólapra másolva!
A családok életét és a gyermekvállalást segíthetik a legújabb nemzeti konzultáció kérdései, amelyekkel a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) teljes mértékben egyetért - mondta Gaal Gergely, a kisebbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Gaal Gergely a kérdések közül kiemelte a családi adókedvezményre vonatkozó felvetést, amelyet sikeres konstrukciónak tartanak, és az a véleményük, hogy a jövőben erősíteni kell.

- nyilatkozta a KDNP kommunikációs igazgatója. Gaal úgy fogalmazott: nagyon fontosnak tartják, hogy a jelentősebb kormányzati intézkedéseknél, illetve azokat megelőzően megismerjék az emberek véleményét, hogy a döntéseket ennek ismeretében hozhassák meg. Hozzátette, hogy teljes egészében kiállnak a kormány elmúlt évekbeli erőfeszítései mellett, amelyekkel a családokat kívánták megerősíteni. Gaal Gergely rámutatott:

Európa és Magyarország jövője csakis a családok megerősítésével biztosítható, a migráció, a bevándorlás, annak fokozása nem oldhatja meg a kontinens és Magyarország problémáit.

A család mint intézmény mellett a kétezer éves keresztény alapok okán is egyértelműen kiállnak - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kommunikációs igazgatói posztról elmondta: Gaal Gergely lesz a politikai felelőse, hogy a kisebbik kormánypárt üzenetei hitelesen megjelenjenek a nyilvánosság előtt. A frakcióvezető újságírói kérdésre

a szabad vasárnapról elmondta: ez egy szép gondolat, érdemben szolgálta a szolidaritást, ami a párt alapelvei közé tartozik, és nem a vásárlás ellen irányult. Legutóbb egy szakszervezet részéről merült fel az igénye, a KDNP ugyanakkor elfogadja a kormányzati álláspontot, miszerint ez nem aktuális.

Harrach Péter az általános politikai helyzetet minősítve azt mondta, hogy felelős mondanivalója az ellenzéknek nincs, "frusztrált állapotát" hangerővel, sokszor alpári stílussal próbálja meg ellensúlyozni.