A kacsa már nem számít ünnepi fogásnak, nincs hiány libából

Vágólapra másolva!
A kacsa már nem számít ünnepi fogásnak, a mindennapokban is egyre többen választják, és idén nincs hiány libából a piacon - olvasható a Magyar Idők keddi számában, amely szerint a madárinfluenza hatása mára végérvényesen eltűnt a piacról, így a libamáj is olcsóbb lett a tavalyi jelentős drágulás után.
Vágólapra másolva!

A tavalyi szinthez képest sem a kacsa, sem a liba esetében nem volt drágulás, sőt egyes esetekben enyhe áresés volt tapasztalható - mondta az újságnak Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke.

Ágazati tapasztalatok szerint az elmúlt években a kacsa fokozatosan napi fogyasztási cikké vált. A libát sem csak Márton-nap és karácsony környékén keresik a vásárlók, például húsvétkor is igényel a kereskedelem friss libát.

A fogyasztás szerkezetében is láthatók változások. Az egész kacsa vagy liba helyett egyre többen a darabolt, előkészített, úgynevezett konyhakész termékeket keresik.

A magyar pecsenyekacsa az ország határain túl is népszerű termék, s kisebb mértékben ugyan, de a libaexport is emelkedik.