Öt évre is börtönbe kerülhetnek Botka László haveri cégének vezetői

Botka László
Botka László
Vágólapra másolva!
Börtönbüntetést kért az ügyész a Szeviép egykori vezetőire. A cég Botka László udvari beszállítójának számított.  A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki
Vágólapra másolva!

Az ötéves középmértéket meghaladó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész a Szeviép egykori vezetőire a Szegedi Járásbíróság előtt csődbűntett miatt folyó per hétfői tárgyalási napján. Az ügyész kezdeményezte azt is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a vádlottakat a gazdasági szervezet vezetője foglalkozástól, valamint a polgári jogi igényeket a 793 millió forint meg nem térült követelés erejéig bírálja el.

Csak egymilliárdot fizettek ki

Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó - már felszámolás alatt álló - Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolják.

Laczi Beáta ügyész kétórás perbeszédében felidézte, a Szeviép meghatározó szereplője volt a térség építőiparának. A részvénytársaság gazdasági mutatói azonban 2008-tól romlani kezdtek, majd az esedékes tartozásait sem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. A cég 2009. áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását.

Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki

- közölte.

Botka László haveri cégének a vezetői öt évre rács mögé kerülhetnek Forrás: MTI/Mohai Balázs

Fizetésképtelenség

Az ügyész kifejtette: a vádlottak éveken keresztül, 2008 második felétől már a folyamatosan érkező fizetési felszólítások ellenére "egyfajta pénzügyi intézményként működtették a céget", a társaság jegyzett tőkéjét meghaladó nagyságú, milliárdos kölcsönöket nyújtottak. Ebből 1,5 milliárd forintnyi adósságot eredményező hitelt úgy helyeztek ki a cég tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek - köztük saját maguknak -, sportszervezeteknek, hogy a visszafizetésére vagy behajtására nem volt esély.

Az ügyész hangsúlyozta, a vádlottak felelősek azért, hogy a cég anyagi nehézségei elmélyültek, és a társaság végleg fizetésképtelenné vált.

E hiteleken kívül a másodrendű vádlott 2009 legvégén öt cégnek nyújtott, összesen 89 millió forintnyi követelést is elengedett.

Milliárdos igények

A felszámolóbiztos a tárgyalás előtt írásban bejelentette, hogy a három vádlottal szemben egyetemlegesen 1,1 milliárd forint polgári jogi igényt akar érvényesíteni. Korábban az állam nevében eljáró jogtanácsos 2,389 milliárd forint polgári jogi igényt jelentett be a Szeviép-károsultak rendkívüli kárrendezése során 146 hitelezőnek kifizetett összegnek megfelelően.

Izsák Péter, az akkor igazgatósági tag elsőrendű vádlott védője ügyfele felmentésére tett indítványt. A nyomozást hiányosnak és felületesnek nevező ügyvéd hangsúlyozta, a részvények csupán tíz százalékával rendelkező védence a vádiratban szereplő kölcsönök elbírálásában ténylegesen nem vett részt.

Őrizetben az egyik vádlott

Mint arról korábban beszámoltunk, Botka László egykori udvari beszállítója, a Szeviép-ügy egyik vádlottja őrizetbe került. Ő vezényelte a botrányos mórahalmi Mini Hungary Park ügyében a csalást is. A Szeviép-ügyben 433 vállalkozót károsítottak meg 10,5 milliárd forinttal. Novemberben lehet ítélethirdetés.

Júniusban vált nyilvánossá, hogy költségvetési csalást követhettek el a mórahalmi Mini Hungary Park esetében. A projekt célja eredetileg az volt, hogy a Kárpát-medence nevezetes várainak, kastélyainak kicsinyített másából készítsenek kiállítást, amely elvileg 650 millió forint, makettenként 11-12 millió összegbe került volna.

A Szeviép-ügyet Szabó Bálint ügyvéd korábban Magyarország legnagyobb közéleti bűncselekményének titulálta, amelyben 433 vállalkozót károsítottak meg 10,5 milliárd forinttal.
Büntető- és polgári jogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy Botka László nyakig sáros a Szeviép-ügyben, az önkormányzat a helyi szocialistákkal együtt nyakig benne van ebben.