Belebukott a szemétszállítási botrányba Gémesi György

Gémesi György, Gödöllő, Új Kezdet
Budapest, 2017. március 18. Gémesi György, az Új Kezdet elnöke, Gödöllő polgármestere a párt bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Bartók Galériában 2017. március 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Lemondott Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn. A Fidesz szerint az LMP parlamenti listáján harmadik helyen szereplő politikus lépése "gyakorlatilag felér egy beismerő vallomással".
Vágólapra másolva!

Gémesi György az MTI-nek hétfő este elmondta, hogy látva a kialakult helyzetet,

lemondott a Zöld Hidat tulajdonló önkormányzati társulás éléről.

A politikus azt közölte a távirati irodával, hogy a társulás hétfői ülésén az eredetileg beterjesztett napirendi pontokat nem tárgyalták, viszont kormánypárti polgármesterek két napirendi javaslatot is benyújtottak a helyszínen:

  • az egyikben a visszahívását,
  • a másikban új elnök kinevezését kezdeményezték.

Gémesi György hozzátette, hogy a szervezeti és működési szabályzat szerint az új elnököt három hét múlva lehet megválasztani, addig ügyvezetőként áll a társulás élén. A politikus sajnálatát fejezte ki, hogy a cég 400 dolgozója és a szolgáltatással érintett 350 ezer ember "politikai játszma részeseivé vált."

A Fidesz szerint Gémesi lemondása felér egy beismerő vallomással

Vécsey László, a gödöllői körzet kormánypárti képviselője az MTI megkeresésére úgy reagált, hogy meghívottként vett részt a társulás hétfői ülésén, amelyen szerinte Gémesi György érzékelte azt, hogy a többség támogatná polgármesterek kezdeményezését.

- tette hozzá. Vécsey úgy fogalmazott, hogy "a kétséges hatályú szervezeti és működési szabályzatra" hivatkozva az új elnököt három hét múlva választanák meg, és addig ügyvezetőként áll a társulás élén Gémesi György. A politikus szerint érzékelhető volt, hogy Gémesi György azért akar időt nyerni, mert ügyvezetőként egy olyan jelentést akart összeállítatni a társulás pénzén, ami valószínűleg arról szólt volna, hogy ők semmiben nem hibásak, mindent jól csináltak, csak a körülmények és a többi szereplő hibázott.

LMP-s bosszú állhatott a szemétszállítási botrány hátterében

Az ügy megértéséhez elengedhetetlen azzal tisztában lenni, hogy Gémesi György annak az Új Kezdet nevű pártnak az elnöke, amelyik az országgyűlési választáson az LMP-vel együttműködve indult. A két párt listáján Gémesi az előkelő harmadik helyet foglalta el, azonban végül nem ült be az Országgyűlésbe, hanem maradt Gödöllő polgármestere. Politikai körökben úgy tartják, hogy Gémesi a Zöld Híd élén szándékosan blokkolta a céghez tartozó területeken a hatékony szemétszállítást, és különböző formákban zsarolta a kormányzatot. A botrány akkor robbant, amikor a Zöld Híd október 25-én bejelentette,

leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV).

A katasztrófavédelem a fenyegetés következtében október 31-én átvette a területen a szemétszállítás irányítását. Portálunk az eszkalálódó ügy kapcsán megkérdezte Fördős Attilát, Vác kormánypárti polgármesterét, aki arról beszélt, hogy

a Gémesi vezette cég a saját hibáinak köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pedig egyenesen úgy fogalamazott, hogy

A történetben szerepe volt Gyenes Szilárdnak is, aki a Zöld Híd megbízott ügyvezetőjeként játszott fontos szerepet. Akárcsak Gémesi, Gyenes is kötődött az LMP-hez: egész pontosan a zöldpárt nyugat-nógrádi országgyűlési képviselőjelöltje volt, ráadásul Gödöllő polgármesterének bizalmi embereként a város alpolgármestere is volt egy időben. Minden jel arra mutat, hogy a Zöld Híd körüli hercehurca egy előre eltervezett politikai akció volt. A Fidesz szerint ki kell deríteni, hová lett az a pénz, amit a Zöld Híd "folyamatosan megkapott a működésére" az államtól és az önkormányzatoktól.