Vágólapra másolva!
Néhány órára csak kerülővel lehet egyes vágányokhoz jutni – írja a MÁV.
Vágólapra másolva!

A Nyugati pályaudvar pénztárcsarnokában filmforgatás, és ezért ideiglenes, részleges lezárás lesz ma 10 órától 13 óráig. A 13-as számú vágányon és a peronon forgatnak, emiatt azon a peronszakaszon nem lehet eljutni a külső vágányok felé.

A pénztárcsarnok a 13-as vágány felől a forgatás ideje alatt is megközelíthető lesz. A poggyászcsarnok és a nemzetközi pénztárak az Eiffel tér felől, a 14-es vágánynál kívülről, illetve a 11-12-es vágányok közötti aluljárón keresztül közelíthetők meg.