Így ölhette meg a férjét a szegvári asszony

Szegvár, részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorából
Szegvár, részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorából
Vágólapra másolva!
Az asszony 15 évvel férje eltűnése után beszélt a nyomozóknak arról, mi történt 2000 novemberében Magyartés külterületén. Még azt is megmutatta, emlékei szerint hova ásta el a holttestet, amit nem találtak meg a rendőrök, ráadásul a vallomását is visszavonta. Ennek ellenére megvádolták az asszonyt férje meggyilkolásával. A szegvári ügy nyomozásának részleteit mutatja be ma este, november 2-án 22.10-kor a LifeTV új bűnügyi magazinja, a Kiemelt ügyek Kovács Noémivel. 
Vágólapra másolva!

2000 decemberében egy szegvári asszony sétált be a szentesi rendőrkapitányságra, hogy bejelentést tegyen.

- mondta Dr. Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály osztályvezetője a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című, új bűnügyi magazinjában.

Szegvár, részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorából Forrás:LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Semmi jele nem volt a férfi eltűnésének

Az asszony akkor azt állította, jó volt a viszonyuk a negyvenes éveiben járó férjével, és

nem tudja, mi történhetett, hiszen mindene megvolt a férfinak.

A barátai sem értették, hogyan tűnhetett el ilyen gyorsan. A bűnügyi magazin riporterének elárulták, hogyha nem a pulykáit etette a telepen, akkor máshol dolgozott vagy a családjával töltötte az időt. Feleségével két iskolás gyereket neveltek, egy fiút és egy lányt. Senki sem értette, hova tűnt.

- meséli Gémes László, Szegvár polgármestere, a család barátja.

Rekonstrukció, részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorából Forrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Hiába keresték a helyi nyomozók, nem került elő a férfi, így lezárták a nyomozást.

Elmondta, hogyan ölte meg, majd visszavonta a vallomást

15 évvel később, szó szerint az utolsó pillanatban vették elő az ügy aktáját. Ugyanis ennyi idő alatt évülnek el az eltűnési ügyek. 2015. november 17-én ez az ügy is elévült volna, ha nem hallgatják ki újra a férfi rokonait.

- teszi hozzá Dr. Petőfi Attila.

Rekonstrukció, részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorából Forrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Vallomásában az asszony részletesen beszámolt arról, mi történt 2000 egyik novemberi éjjelén. Azt mondta, Magyartés külterületén szántott.

A férje részegen utánament és a hajánál fogva kirángatta a traktorból, miközben folyamatosan szidta és meg is ütötte őt.

Az asszonynak sikerült visszamásznia a traktorba, de a férfi ismét kirántotta onnan. A harmadik próbálkozásnál

már egy pajszervasat tartott a kezében a felesége.

Itt történhetett, részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorából Forrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Felmentették az asszonyt

Az, hogy ezután mi történt 18 évvel ezelőtt az asszony akkori elmondása alapján,

hogyan vádolták meg őt a gyilkossággal, miután visszavonta a beismerő vallomást,

milyen indokkal mentette fel a Szegedi Törvényszék első fokon idén nyáron és

miért fontos, hogy meglegyen egy eltűnt ember teste, amit Szegváron sem találtak meg, akárcsak a VV Fanni-ügyben,

kiderül ma este 22.10-kor a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című bűnügyi magazinjából. Ismétlés szombaton 22.30-kor a LifeTV-n.