Puzsér mégis indulna a baloldali viccpártok előválasztásán

Budapest, 2018. október 23. A főpolgármesteri posztra pályázó Puzsér Róbert kritikus beszédet mond a tandíjmentes felsőoktatásért tartott demonstráción a Budapesti Corvinus Egyetem előtt 2018. október 23-án. A tüntetést az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő szervezte. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Puzsér Róbert humorista, nem hivatalos és ki tudja már hányadik budapesti főpolgármester-jelölt a közösségi oldalán jelentette be, hogy indulna a köpönyegforgató, többszörösen megbukott Karácsony Gergely által kitalált „nagy” baloldali előválasztáson. Folytatódik tehát az ellenzéki főpolgármester-jelölti casting.
Vágólapra másolva!

Puzsér Róbert három napja még arról beszélt, hogy valamennyi (jó sok van belőlük) baloldali főpolgármester-jelölt lépjen vissza az ő javára.

Puzsér Róbert Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A mókamester emiatt összeveszett a bukott kvízmesterből lett DK-s politikussal, Magyarország első számú török- és hódoltsági szakértőjével, Vágó Istvánnal.

A Karácsony „majdnem miniszterelnök” Gergely által kitalált „nagy” baloldali előválasztás ötletét Puzsér már számtalan alkalommal elvetette, ennek ellenére

mai Facebook-posztja alapján mégis részt venne rajta.

Az egypontos programtervvel induló celeb - akinek „programja” leginkább az autósok ellen irányul -részvételét az ellenzéki főpolgármester-jelölti castingben négy dologtól tette függővé:

  • A jelöltállítás folyamata legyen nyilvános és átlátható!

Ezt a feltételt a baloldal még soha nem teljesítette, de most itt rá az alkalom.

  • Az előválasztás előtt nyílt viták során mérkőzzenek meg a jelöltek! Világos programok és víziók ütközzenek!

Mivel a baloldalnak nincsenek programjaik, vízióik pedig még kevésbé, ezért ez sem tűnik realizálhatónak.

  • A szavazás internet-alapú legyen, mert csakis ez biztosít elegendő választót és legitimitást!

Mi lesz azokkal, akiknek nincs internetük? Gondolok itt elsősorban az MSZP és a DK idősebb szimpatizánsaira.

  • A szervezést, a szavazás tisztaságának ellenőrzését, a személyes adatok kezelését és a szavazatok számlálását egy köztiszteletben álló civil szakemberekből alakuló testület végezze, ne az MSZP, és ne a DK!

Ennek a javaslatnak semmi realitása sincs, mert az MSZP és a DK soha nem engedné ki a kezéből a casting ellenőrzését.

Ők akarnak baloldali főpolgármesterek lenni

A Liberálisok nevű kamupárt Sermer Ádámot, a párt ügyvivőjét indítja.

A szocialisták ismét Horváth „ingyen BKV” Csabával rukkoltak elő, de róla bizonyára még legelszántabb hívei is tudják, hogy semmi esélye nincs.

Nemrég pedig a nem túl jó szellemi állapotban lévő Demszky Gábor, volt SZDSZ-es főpolgármester is meglebegtette, hogy újra megmérettetné magát.

Dancsó Péter vlogger YouTube-csatornáján közzétett videójából kiderül, ha november 10-éig eléri az egymillió feliratkozót,

„Természetesen” ismét felmerült Karácsony „majdnem miniszterelnök” Gergely indulása is.

A bukott zuglói városvezető úgy látszik, hogy Horváthhoz hasonlóan, soha nem adja fel.

Szóval folytatódik az ellenzéki casting, mi pedig már csak egy kávét kérünk.