22 fokkal, napsütéssel köszönt ránk a november

Halottak napja mécses síremlék sírkő  temető mindenszentek
Pécs, 2011. október 28. A közelgő halottak napjára rendbe hozzák a sírokat és virágokkal, koszorúkkal díszítik fel a hozzátartozók a pécsi köztemetőben. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Vágólapra másolva!
November első napjaiban még 20-22 Celsius-fokot mérhetünk, de a hét végére fokozatosan csökken a hőmérséklet - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu. 
Vágólapra másolva!

Csütörtök: Mindenszentek napján fokozatos felhősödés várható, és estétől már

kisebb eső, szitálás is kialakul.

A déli szél megélénkülhet. 19 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek: Gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan (főleg nyugaton)

eső, zápor előfordulhat.

22 fok körüli értékeket mérhetünk.

Hétvége és hétfő: Változóan felhős, nyugodt őszi időjárásra van kilátás. A délkeleti szél megélénkülhet. A hőmérséklet fokozatosan csökken.