Minden egy helyen, amit a hosszú hétvégén a közlekedésről tudnia kell

hármas metró
metró 3-as
Vágólapra másolva!
Módosított menetrend szerint közlekednek mától hétfőig a BKV jártai. Ez azonban előnyt is jelenthet, mert például a 3-as metró végig, pótlóbuszok nélkül közlekedik majd. Rengeteg lesz az utas a vonatokon is, ezért ott mentesítő járatok is lesznek.
Vágólapra másolva!

Az M3-as metró a november 1-jei hosszú hétvége mind a négy napján Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik. A BKK honlapján azt írja, sűrűbben és nagyobb kapacitással közlekedő járatokkal segíti mindenszentekkor és a halottak napján az utasokat.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

November 1-jén, csütörtökön vasárnapi és ünnepnapi menetrend, november 2-án, pénteken szombati menetrend szerint,

a temetők térségében a megszokottnál nagyobb kapacitással közlekednek a járatok.


Változik a vonatok menetrendje is a hosszú hétvégén: november 1-jén a szombati, 2-án és 3-án az ünnepnapi, 4-én a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok.

Forrás: MTI/Jászai Csaba

A MÁV közleménye szerint a négynapos hétvégén ötszázezer utasra számítanak. A legnagyobb utasforgalom a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon valószínű.

Emiatt

vasárnap délután mentesítő vonatot indítanak Győrből Budapestre, a vonat Komárom, Tata, Tatabánya és Kelenföld állomáson is megáll. Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre mintegy hatszáz ülőhelyes Televonat is indul.

A hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket. A 26 éven aluliak – de már nem tanulók – 33 százalékos kedvezménye november 4-én éjfélig vehető igénybe.