LMP-s bosszú áll a szemétszállítási botrány hátterében

Gémesi György beszél Közéleti személyiség foglalkozása polgármester politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY Gödöllő, 2014. június 28.
Gémesi György MÖSZ-elnök, Gödöllő polgármestere beszédet mond a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) szervezésében t
Gémesi György szerint a települések csupán a túlélésre rendezkednek be
Vágólapra másolva!
Az LMP listáján induló Gémesi György gödöllői polgármester és az oköpárt korábbi képviselőjelöltje áll a Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft. mögött. Ez az a cég, amely miatt veszélybe került a szemétszállítás 116 településen. A Belügyminisztérium szerint Gémesi politikai játszmába kezdett, de a kormány nem enged a zsarolásnak, szemét nem marad elszállítatlanul. Fördős Attila, Vác polgármestere arról beszélt az Origónak, hogy a Gémesi vezette cég a saját hibáinak köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került. Vécsey László, a gödöllői választókerület fideszes képviselője pedig felszólította Gémesi Györgyöt, hogy vállalja a felelősséget az előállított helyzetért, minél előbb kezdje meg a károk helyreállítását, ha pedig erre nem hajlandó, akkor a kormány vegye át a Zöld Híd irányítását.
Vágólapra másolva!

A kormány biztosítja a szemétszállítást és fenntartja a rezsicsökkentést – jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Felháborító, hogy a Zöld Híd Nonprofit Kft. nem látja el szerződésben vállalt feladatát, nem szállítja el a szemetet több mint 100 településről, és a megbízást sem adja át – mondta az államtitkár.

A kft.-t irányító LMP-s Gémesi György gödöllői polgármester politikai játszmába kezdett,

de a kormány nem enged a zsarolásnak, szemét nem marad elszállítatlanul,

és fenntartjuk a rezsicsökkentést is

– hangoztatta az államtitkár.

A politikai zsarolás teljesen egyértelmű ebben az esetben, mivel az állam azért nem tudja kezelni az ügyet, mert ahhoz az kellene, hogy Gémesiék visszaadják a megbízási szerződésüket (törvényi előírás), ők azonban arról tájékoztatták az önkormányzatokat, hogy csak szüneteltetik a feladat elvégzését.

Gémesi György állhat a kukabotrány mögött Forrás: MTI/Soós Lajos

A lemondásukat követelik

Az ügy előzménye, hogy mivel a lakossági hulladékszállítás ellátása veszélybe került, tisztségükről történő lemondásra szólította fel Gémesi Györgyöt és Gyenes Szilárdot Hertel László, Sződ polgármestere. Gémesi az észak-kelet Pest és Nógrád megyei települések szemétszállításáért felelős Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft. elnöke, míg Gyenes a megbízott ügyvezető.

Gyenes Szilárd egyébként korábban az LMP nyugat-nógrádi országgyűlési képviselőjelöltje volt.

A települési vezető, a társulás korábbi elnöke úgy véli, hogy Gémesi és Gyenes nem tudja megfelelően képviselni a társulás érdekeit, és további közreműködésük katasztrofális helyzetbe sodorná a társaságot.

Amennyiben a két vezető önként nem mond le a tisztségéről, Hertel azt szeretné, ha a 2018. november 5-re összehívott elnökségi ülésen a Pest és Nógrád megyei települések képviselői megszavaznák a felmentésüket.

Saját hibái miatt bukott meg az LMP-s cég

Sokéves előzménye van az ügynek, nyolc éve alakult a Zöld Híd Nonprofit Kft. A céget 2010-ben alapította az Észak-kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás (Társulás). Akkor a tulajdonosok nem indítottak közbeszerzést, hanem létrehozták a Zöld híd kft. Hatalmas költségen eszközöket vásároltak, amiket nem lehetett megfelelő módon fenntartani – minderről Fördős Attila, Vác polgármestere beszélt az Origónak.

Szólt arról is, hogy a Zöld híd a rossz gazdálkodásból származó veszteségek mellett

nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének sem a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NKHKV) felé,

így pedig nem kapta meg az állami cégtől a forrásokat, ami működéséhez kellett volna. Saját költségszerkezetének és hibáinak köszönheti a Gémesi vezette cég, hogy nem tudja ellátni a feladatát – mondta Fördős. Szerinte a megoldást az jelentené, hogy az államnak kézbe kell vennie a céget, fel kellene mérnie a helyzetet, tiszta lapot kellene nyitni, majd pedig új személyek kinevezésre lenne szükség a vezetésbe.

Politikai ügyet generáltak

A Fidesz arra szólította fel Gémesi György gödöllői polgármestert, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökét, hogy vállalja a felelősséget a hulladékügyben előállított helyzetért - közölte Vécsey László, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője. Kifejtette: a Zöld Híd Kft. hulladékgazdálkodási ellátási területén - ami 116 települést jelent - nagyon súlyos helyzet állt elő, 40 településről egyáltalán nem gyűjtik össze a szemetet, a többi helységből pedig nem engedik be a Zöld Híd telepére az önkormányzati, illetve hulladékagglomerációhoz tartozó szolgáltatók által begyűjtött hulladékot.

Ezzel szerinte olyan helyzetet állítottak elő, ami egy-két napon belül akár közegészségügyi vészhelyzetet is előidézhet.

Ennek a helyzetnek az egyértelmű felelőse a Zöld Híd vezetése, amely évek óta "politikai ügyet generál a hulladéktémából" -

jelentette ki Vécsey László, jelezve: a hulladékgazdálkodási társulási tanács elnöke Gémesi György gödöllői polgármester, az Új Kezdet ellenzéki párt elnöke, aki az LMP-vel választási szövetséget kötött. A Zöld Híd ügyvezető igazgatója pedig Gyenes Szilárd, aki Gémesi György alpolgármestere volt, és egyébként az LMP országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választáson - tette hozzá.

Gémesi vállalja a felelősséget!

A fideszes képviselő szerint képtelenek feldolgozni a választási vereséget, most azonban olyan politikai döntést hoztak, amellyel az emberek ellátásbiztonságát veszélyeztetik.

Ezt vállalhatatlannak minősítette, és az illetékes országgyűlési képviselők, továbbá polgármesterek nevében is felszólította Gémesi Györgyöt, hogy vállalja a felelősséget az előállított helyzetért,

minél előbb kezdje meg a károk helyreállítását, ha pedig erre nem hajlandó, akkor a kormány vegye át a Zöld Híd irányítását. Órákon belül meg kell oldani a helyzetet - mondta Vécsey László.