Vágólapra másolva!
Az Országos Mentőszolgálatnál már minden digitálisan működik, valamint elkezdték használni a mesterséges intelligenciát, hogy még gyorsabban segíteni tudjanak a bajbajutottakon. A fejlesztésekről dr. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója beszélt az Origónak.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban forradalmi jelentőségű, digitális fejlődés indult el a mentőknél. Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, hogy az a koncepció, amivel ő 2017-ben átvette az OMSZ irányítását, mostanra valósult meg.

Forrás: Mentők.hu

– mondta az Origónak dr. Csató Gábor, majd hozzátette, hogy

a betegadat-rögzítés és azok elemzései most már abszolút digitálisan működnek, ott is elhagyhatták a papíralapú dokumentációt.

A tavalyi évben elkezdték használni a mesterséges intelligenciát is, hogy újra tudják tervezni a kapacitás elosztását.

„Gyakorlatilag a meglévő adatainkat egy sokkal részletesebb elemzés alá veszi a mesterséges intelligencia, ahol megnézi az adott közlekedési, időjárási körülményeket, olyan változókat is, amiket nyilván egy Excel-táblázat nem tud figyelembe venni.

Ezekből megjósolja azt, hogy az elmúlt éveket elemezve milyen valószínűséggel következnek be az adott útszakaszokon, adott városokban balesetek. Ehhez tudjuk mi a mentési kapacitásunkat fejleszteni vagy éppen átszervezni”

– mondja a főigazgató, aki szerint így jobban tudnak előre tervezni, és gyorsabban a helyszínre érhet a segítség.

Forrás: mentok.hu

A jövőben tervezik még, hogy a mentőautókban applikációk is működjenek, amik a járműre vonatkozó aktuális információk mellett a betegellátás adatait, többek között a beteg vérnyomását és pulzusát is rögzítenék.

– teszi hozzá az OMSZ főigazgatója, aki szerint ezek a fejlesztések a jövő év elejére megvalósulhatnak.

Az Országos Mentőszolgálat nagy hangsúlyt fektet az internetes kommunikációra, rengeteg embert elérnek a közösségi oldalakon.

„A digitalizációhoz kapcsolódik az is, hogy a kommunikációnkat egy másik digitális platformra helyeztük át, ennek központi elemeként online közösségimédia-kommunikációt építettünk fel.

Az elmúlt időszakban egy rangos közösségimédia-díjat is kaptunk azért, mert az egészségügyben egyedülálló módon tudunk digitálisan kommunikálni.

A tavalyi évben 50 millió üzenetet, elérést tudtunk produkálni ezeken a csatornáinkon” – mondja dr. Csató Gábor, aki szerint ez egy hatalmas előrelépés. Más, de hasonlóan innovatív fejlesztés lehet a jövőben, ha majd

drónok juttatják el a defibrillátort a bajbajutottakhoz.

Forrás: Mentők.hu

„Nagy előrelépés a közösségi életmentő applikáció, a SzívCity, ami azt jelenti, hogy egy közterületi rosszulléthez elsősegélynyújtókat tudunk küldeni, olyan laikusokat, akik üzenetet kapnak a telefonjukra, és azonnal indulnak segíteni.

Itt jött az az ötlet, hogy erre a helyszínre egy félautomata defibrillátort szállító drónt is küldjünk.

Tarlós István főpolgármester úr rendkívül nyitott volt rá, hogy a kezdeményezés Budapesten induljon. A technológia rendelkezésre áll, nagyjából 10 kilométer a hatótávolsága ezeknek a drónoknak, és egy nemzetközi statisztika szerint, ha a riasztást követőn 30 másodpercen belül elindul a drón, 3 percen belül már ott lehet a helyszínen. Jelenleg a szabályozási környezetet kell megteremteni, például a légtér használatra vonatkozóan.

Az utcán található Citylight plakátokba is tervezünk beépíteni defibrillátorokat, melyeket szükség esetén bárki kiveheti onnan, miközben a hirdetőtábla digitális kijelzőjén megjelennének az újraélesztés lépései, amivel akár egy hozzá nem értő is el tudja kezdeni a mentést”

– meséli az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, aki szerint nagyon fontos, hogy használjuk a legújabb technológiák előnyeit a segítségre szorulók érdekében.