Erre mindenképpen figyeljen oda halottak napján

megemlékezés gyertya mécses virág Szinyei Merse Pál Gimnázium buszbaleset Olaszország autópálya baleset A4 Verona
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Fokozott rendőri jelenlét lesz, elsősorban a temetők környékén és az oda vezető utakon mindenszentek és halottak napján, hogy az emlékezés zavartalan és biztonságos legyen - közölte a Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján. Fokozott óvatosságra int a katasztrófavédelem is mindenkit mindenszentek és halottak napja előtt, mivel ilyenkor sokan mécsest vagy gyertyát gyújtanak a lakásukban is. Az Országos Mentőszolgálat az ünnepek alkalmával is teljes kapacitással dolgozik - áll a közleményükben.
Vágólapra másolva!

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfői, az MTI-nek elküldött közleményében azt írta, hogy

november első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécses vagy koszorú okoz tüzet.

Az esetek többségében csak kisebb károk keletkeznek, de minden évben előfordul, hogy egy gyertya nagyobb lakástüzet vagy sérülést okoz.

Illusztráció Fotó: Csanádi Márton - Origo

A tüzek leggyakoribb oka, hogy a lakásban égő mécsest, gyertyát vagy lámpást gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek más helyiségekre is.

Fontos tűzálló anyagból készült alátétet használni, így megakadályozható, hogy a mécses vagy a gyertya átforrósítsa környezetét. A meggyújtott gyertyát soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni, olyan stabil helyre kell tenni, ahol nem tud eldőlni, a közeléből pedig el kell távolítani a gyúlékony anyagokat – írta a szóvivő, aki felidézte, hogy

tavaly egy budapesti idősotthont kellett november elsején kiüríteni, mert egy tévére tett gyertya leégett, meggyújtotta a készüléket, amelyről aztán a tűz átterjedt az egész szobára, és heten megsérültek.


A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy akik jelmezbe bújnak halloween idején, legyenek különösen körültekintők a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen a legtöbb jelmez könnyen éghető anyagból készül.

A töklámpásoknak is megfelelő helyet kell választani, és olyan mécsest kell belerakni, amely szeles időben is biztonságosan ég.

Mukics Dániel hozzátette, hogy a temetőkben nemcsak a felgyülemlett avar, hanem az elszáradt növények és a művirágok is könnyen lángra kaphatnak. Ajánlott a sírhely közvetlen környezetét megtisztítani a száraz avartól, az elszáradt virágoktól és koszorúktól.

A szabadban csak tartóban lévő mécsest gyújtsunk meg, a mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen éghető anyag, ne tudjon felborulni, a tartóban égő mécsest pedig távozáskor oltsuk el

– javasolta a katasztrófavédelem szóvivője.

Fokozott rendőri jelenlét lesz az utakon

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében azt írták, ez az időszak az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a közlekedőknek, mert a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő.

A rendőri és polgárőri jelenlét célja elsősorban a forgalom segítése, de fellépnek a szabálytalan közlekedők ellen is.

A rendőrség a közút kezelőivel együttműködve ideiglenes parkolóhelyeket is kijelöl, néhol pedig forgalomkorlátozást rendel el. Javasolják, hogy a vezetők figyeljék a közlekedési táblákat, vezessenek az időjárási, látási, valamint útviszonyoknak megfelelően, és fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket. A rendőrség felhívta a figyelmet arra is, hogy

a temetőbe látogatók ne vigyenek magukkal jelentős értékeket, táskájukat ne hagyják őrizetlenül, és figyeljenek jobban a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön is.

A kerékpárokat, autókat lehetőség szerint őrzött és kivilágított parkolóban tegyék le, értékeiket pedig ne hagyják a jármű utasterében - fűzték hozzá.

A mentők is a mindenszentek napja, a halottak napja veszélyeire figyelmeztetnek

Ezekben a napokban igen sokan, köztük idős emberek is látogatják a temetőket, szeretteik sírját. A balesetveszély elkerülése érdekében a sírokat felkeresőknek a korai sötétedésre tekintettel hasznos lehet a magukkal vitt zseblámpa használata a temetőkben - olvasható az Országos Mentőszolgálat közleményében.

Különösen vigyázzanak a temetőbe látogató kisgyermekekre, hiszen egy meglazult sírkő könnyen ledőlhet, és akár halálos balesetet is okozhat.

Farkasréti temető (illusztráció). Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A temetők, sírok felkeresése sokaknak komoly fizikai erőpróbát, megterhelést jelent. Ezért

az alapbetegségben szenvedők, idős emberek lehetőleg vigyék magukkal rendszeresen, vagy szükség esetén szedett gyógyszereiket is, és a folyadékpótlásról se feledkezzenek meg, vigyenek magukkal elég innivalót is.

Az Országos Mentőszolgálat az ünnepek alkalmával is teljes kapacitással dolgozik, ami

országosan egyidejűleg közel 1500 mentődolgozó, mentőápolók, mentőorvosok, mentőtisztek, mentőgépkocsivezetők, mentésirányítók szolgálatát jelenti.