Sötétedés előtt ajánlott felkeresni a temetőket

Vágólapra másolva!
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési osztályának vezetője azt mondta, a rendőrség azt javasolja a lakosságnak, hogy mindenszentek és halottak napján lehetőleg még világosban keressék fel a temetőket.
Vágólapra másolva!

Németh Ágnes rendőr ezredes az M1 csatornán azt mondta, hogy a szürkület és a sötétség az esti fáradsággal együtt növeli az autóbalesetek kockázatát.

Ebben az időszakban a gyakorlatlan, ritkán vezető autósok is a volán mögé ülnek, és az ő jelenlétük az utakon szintén fokozott odafigyelést igényel a többi autóstól.

A rendőr ezredes azt is kérte, hogy a temetőknél mindenki úgy parkoljon, hogy autójával ne akadályozza a többi autóst.

Mint mondta, ilyenkor sok bűnöző is megy a temetők környékére, és az autóban hagyott mobiltelefon, táska könnyű zsákmány.

Másodpercek alatt fel lehet törni egy autót, és hiába veszik észre az ott lévők a lopást, mert a jól szervezett csapatok tagjai kézről kézre adják a zsákmányt, amelynek így pillanatok alatt nyoma vész.

Németh Ágnes azt javasolta a lakosságnak, hogy lehetőleg zárt parkolóban hagyják autójukat.

A hosszú hétvégén sok lesz a rendőr és a polgárőr a temetőkben, és akinek problémája van, bátran fordulhat hozzájuk segítségért.