A magyarok szinte kivétel nélkül biztonságban érzik magukat

Vágólapra másolva!
Az emberek több mint kilencven százaléka biztonságban érzi magát a saját településén – többek között ez derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a Belügyminisztérium megrendelésére a Századvég készített nemrég. A közvetlen lakókörnyezet biztonságát még pozitívabban értékelték a megkérdezettek, Az emberek több mint fele azt mondta, teljes biztonságban érzi magát.
Vágólapra másolva!

A felmérésből az is kiderült, hogy

az emberek kétharmada teljes mértékben elégedett a saját otthona biztonságával.


Az ország közbiztonságával kapcsolatos kérdést 1-5-ig lehetett osztályozni.

A megkérdezettek közel fele négyest, vagy annál is jobbat, közepesnél gyengébbet pedig csak nagyon kevesen adtak.


Garamvölgyi László a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója szerint a jó eredmények annak is köszönhetőek, hogy a kormány által öt éve elfogadott Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia, illetve az abban foglaltak konzekvens végrehajtása elérte az elsődleges, prevenciós kriminálpolitikai célját.

Azt is hozzátette,

az emberek lassan megtanulnak globálisan gondolkodni és lokálisan cselekedni.