Ágyba vizelt az egyik hazai álhírgyár

Vágólapra másolva!
A 24 nevezetű liberális álhírgyár sosem pihen. Most éppen tudományos magyarázatnak álcázott összeesküvés-elméletekkel operál, miközben saját magát vágja meg - írta a 888.hu. Korábban már többször bemutattuk, hogyan cenzúrázza a közösségi oldal a neki nem tetsző tartalmakat. 
Vágólapra másolva!

A Facebook alá nem támasztott indokokkal a 888.hu bármelyik posztját törli, majd tiltja napokra az oldalaikat. Tény, hogy azzal fenyegetett, hogy majd' kétszázötvenezres közösségüket törlik. Tény az is, hogy a Facebook egyre jobban korlátozza a jobboldali tartalmakat, erről írt cikket Horváth Zsófia a 888.hu-n.

A 24 nevezetű álhírgyár szerint mindez csak képzelődés, ezt pedig iskolás elméletekkel próbálják bizonyítani. A fakenews egyik fogaskereke, Pál Mónika összeesküvés-elméletnek és áldozati szerepbe alacsonyodásnak hazudja mindazt, ami ellenőrizhető valóság. Szociálpszichológiai elméletekkel és bestseller ügynökaktákkal próbálja alátámasztani okfejtését, de megbotlik a saját cipőfűzőjében:

A 888.hu szellemes, "Megint ágybavizeltek a 24.hu-nál" című írása szerint az álhírgyár esetében nyikorog a fogaskerék, az ellenzék a saját farkába harap, és őket támadja saját tehetetlensége és frusztrációja miatt. Mindezt persze a szokásos liberális kettősmérce alapján:

Önleleplezés

Mint arról korábban beszámoltunk, terjedelmes cikkben buktatta le - igaz, öntudatlanul - Soros György blogja (a 444) a Facebookot és a Facebookot cenzúrázó céget, amiről

még az is kiderült, hogy ugyanaz a Bertelsmann a tulajdonosa, mint a német kormány migránspolitikáját teljes erővel támogató RTL-csoportnak.

A legdöbbenetesebb, hogy eljutottunk oda: a Soros-blog már nemcsak a lehető legtermészetesebbnek veszi a cenzúrát és a normálisnak egyáltalán nem nevezhető összefonódást, hanem ezt már nem is tagadja.

Cenzúrázásban meglehetősen aktív a közösségi oldal Forrás: Origo

Szintén írtunk arról, hogy a Facebook először az Origo két migránsok által elkövetett bűncselekményről szóló cikkét tiltotta le az oldalról, majd annak az M1-nek nyilatkozó svéd-magyar nőnek a videóját, aki a migrációs helyzet és a biztonság hiánya miatt 40 év után költözött haza Svédországból. A 2018-as országgyűlési választások előtt pedig Lázár János Miniszterelnökséget akkor vezető miniszter bécsi látogatásáról szóló videóját cenzúrázták, amiben a migrációs válságról és annak következményeiről beszélt.

A Facebook-cenzúra abszurditására jellemző, hogy 2018. március 15-e előtt törölték a józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté bejegyzését, amiben egyszerűen csak az ünnepre hívott.