Magyarországon a legolcsóbb Európában a háztartási energia

parlamenti előzetes, Rezsicsökkentést hirdető óriásplakát Budapesten
Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a rezsicsökkentés sikeréről. 
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd elmondta, azokat az adatokat, amelyeket ismertetett, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal adta ki, ennek összegzéseként a három szolgáltatást, az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatást nézve a kintlevőségek száma hatvan százalékkal csökkentek a 2013-2018-as adatok alapján.

Németh Szilárd szerint ez is a rezsicsökkentés eredménye, hiszen az emberek a jelentősen csökkentett összegű számlákat már könnyebben voltak képesek befizetni, mert az egykori külföldi szolgáltatók véleményével szemben, ha a magyar ember ki tudja fizetni a számlát, akkor azt meg is teszi.

A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően ez történt még a devizahitelekkel, az önkormányzatok hiteleivel, a kormányzati hitelekkel is, hiszen sikerült ezektől megszabadulni. A képviselő szerint

Három lépcsőben sikerült az emberek kiadásait csökkenteni, azaz negyedével csökkentek a háztartási energiaárak, így lett Európa legdrágább háztartási energiájából a legolcsóbb Magyarországon.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.