Nem fogja elhinni, hogy járt egy részeg férfi Debrecenben - fotó

Vágólapra másolva!
Egy 38 éves debreceni férfi úgy gondolta, hogy a mélygarázsban, az autójában fog aludni az egyik éjszaka. Így is történt, csakhogy eltévesztette a házszámot.
Vágólapra másolva!

Egy férfi hívta a rendőröket hétfőn reggel azzal, hogy

valaki feltörte az autójukat és benne alszik.

A rendőrség a helyszínen elfogta a 38 éves férfit.

Forrás: Police.hu

Később kiderült, hogy az autóban pihenő szórakozott előző este, és hazafelé eldöntötte, hogy a mélygarázsban álló kocsijában fogja tölteni az éjszaka hátra lévő részét. Mivel nem volt nála kulcs, kifeszítette az ajtót.

A férfi a rendőröktől tudta meg reggel, hogy nem jó mélygarázsba tört be, és nem a saját autójában fekszik.

A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást.