A hazugságával lebukott Demeter Márta lett az LMP női társelnöke

Választás 2018, LMP eredményváró, Demeter Márta
Vágólapra másolva!
Noha Demeter Márta hazudott és ennek a következményeivel továbbra sem hajlandó elszámolni, a szétesett Lehet Más a Politika (LMP), (női) társelnöki tisztségére még megfelel. A párt küldötteinek a kétharmada megszavazta a hazug politikust.
Vágólapra másolva!

Demeternek nem alakult valami jól a karrierje az LMP-ben, ugyanis csak a harmadik nekifutásra, idén júliusban sikerült belépnie a zöld pártba.

Demeter Márta Fotó: Mudra László - Origo

Ennek ellenére, ha fenntartásokkal is, de megválasztották a széthulló politikai közösség társelnökének, ami valószínűleg szánalmas életpályájának a csúcspontja, ennél többet a hazugságspirálba keveredett nő már nem remélhet.

Az új társelnök karrierjének az eddigi legemlékezetesebb ügye az volt, hogy szándékosan hazudott a miniszterelnök lányával kapcsolatban.

Demeter miután képviselői minőségében belepillanthatott titkosított, nemzetbiztonsági szempontból kényes ügyekbe az LMP pártsajtójában kapva az alkalmon, kitalált egy történetet a miniszterelnök lányáról.

A politikus hamisan azt állította, hogy a magyar honvédség repülőgépén utazó Orbán Flóra a miniszterelnök tizennégy éves lánya, miközben

az egy százados kétéves gyereke volt.

Orbán L. százados a NATO-szabályoknak megfelelően engedélyt kért az ő és a családja Ciprusról Magyarországra való hazaszállítására, amit meg is kapott.

Demeter, annak ellenére, hogy tisztában lehetett ezekkel az információkkal, mégis szándékosan telekürtölte a fake news médiát a hazugsággal.

Az álhírt aztán a Honvédelmi Minisztérium is cáfolta, de az LMP "politikusa" mégsem volt hajlandó bocsánatot kérni, sem a kormányfő, sem Orbán L. százados családjától.

A mai megválasztása után ráadásul azt mondta, hogy ő nem hibázott, ami egyébként igaz is,

mivel szándékosan hazudott.

Demeternek erre a hétre megint jutott egy fikció.

Németh Szilárd honvédelmi államtitkár ezzel kapcsolatban közölte: Demeter Márta ismét parlamenti írásbeli kérdésnek álcázva, most egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt.

– tudatta Németh.

Szóval Demeter ismét hazudott, ezen már meg sem lepődünk.

A politikusnak ezek után semmi keresnivalója nincs az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában, sem alelnökként, sem tagként, távoznia kellene a szakbizottságból.

Ugyanakkor

arra sem méltó, hogy képviselő legyen a magyar törvényhozásban.

Távoznia kellene a magyar közéletből, de természetesen nem fog, hanem továbbra is egy marad a sok ellenzéki megélhetési politikus közül, tegnap az MSZP színeiben, ma pedig az LMP társelnökeként, holnap meg ki tudja, hol.

Talán a Jobbikban?