Varga Mihály: A gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is

Költségvetés, Benyújtották a 2019-es évi költségvetési törvényjavaslatot, Varga Mihály
Budapest, 2018. június 13. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél, mielőtt átadja a 2019-es, a biztonságos növekedés költségvetéséről szóló törvényjavaslatot az Országház Gobelin termében 2018. június 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A gazdaság növekedésével együtt nemcsak a munkahelyek száma nő, de a keresetek is folyamatosan emelkednek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter felidézte, a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás eredményeként idén januártól tovább nőtt a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, 8, illetve 12 százalékkal. Varga Mihály kiemelte,

nemcsak a középső és a felső kereseti kategóriákban, de az alsókban is gyorsul a bérnövekedés,

így végbemegy a hatéves megállapodástól várt bérkiegyenlítődés. Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőttek leginkább a keresetek, itt erőteljesebben hatott a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelése - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, a gazdaság növekedése magával hozza a foglalkoztatottak létszámának emelkedését is. A jól képzett munkaerő megtartása érdekében a munkaadók hajlandók magasabb bért fizetni, a vállalkozásoknál forrást hagy a társasági adó, illetve a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentése.

Varga Mihály Forrás: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály úgy fogalmazott:

megfordult a helyzet a nyolc évvel ezelőttihez képest, amikor 12 százalékos volt a munkanélküliség és a munkavállalók keresték a lehetőségeket.

Most a munkaadók jelentkeznek a képzett dolgozókért, a beruházások növekedése, újabb üzemek nyitása miatt verseny folyik a munkaerőért. A miniszter kitért arra is, hogy

a régióban csak Lengyelországban emelkedtek jobban a bérek, Magyarország ugyanakkor megelőzte Szlovákiát és Csehországot, felgyorsult a hazai bérek felzárkózása.

A Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte:

9 százalékkal nőttek a reálkeresetek idén az első nyolc hónapban,

ami egyre nagyobb mértékben segíti a háztartások bevételeinek növekedését, tovább javítva ezzel a magyar családok anyagi helyzetét. A hatéves bérmegállapodás, a közszféra életpálya-modelljei és a versenyszféra bérfejlesztéseinek eredményeképpen

68 hónapja töretlen a reálbérek növekedése Magyarországon.

A tárca közleménye szerint a dinamikus bérnövekedés a fogyasztás bővülésére is egyre nagyobb hatással van. A kiskereskedelmi forgalom erőteljes bővülése tovább segíti a magyar gazdaság növekedését, így ennek is köszönhetően csak a második negyedévben közel 5 százalékkal bővült a hazai GDP.

A PM arra számít, hogy a következő időszakban tovább emelkednek a bérek Magyarországon, amivel a hazai keresetek hosszú távon egyre jobban közeledhetnek az európai bérekhez.