Előzetesben a futónő támadója - Csak azért nem erőszakolta meg, mert nem volt erekciója

Vágólapra másolva!
Vasárnap este futás közben egy férfi megtámadta a hétszeres bajnok futónőt, Makai Viktóriát. A majdnem két méter magas férfi tegnap előzetes letartóztatásba került. A támadót egy asszony is elkísérte a bíróságra – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A megtámadott futónőt tegnap reggel kiengedték a kórházból.

Elmondása szerint lehetséges, hogy nem ő volt az első nő, akit meg akart erőszakolni a férfi.

– mondta Makai Viktória a Borsnak.

A lap információi szerint a 37 éves férfi azon a lakótelepen dolgozott, ahol a nő él, vagyis lehet, hogy már korábban kinézte magának a futónőt.

A támadás után Makai Viktória és a férje is elmennek pszichológushoz.

„A férjemmel együtt megyünk el pszichológushoz, aki majd eldönti, hogy közösen vagy külön kell beszélgetnünk a történtekről.

A gyerekeknek annyit mondtunk, hogy anyát megtámadták.

Tegnap délután bíróság elé állítottak a támadó férfit,

aki a tárgyalóterem előtt elsírta magát.

Egy asszony kísérte el a tárgyalásra, aki végig feszülten várakozott. Több mint két óra kellett a bíróságnak a döntéshez, végül elrendelték a férfi előzetes letartóztatását.

– mondta a férfi ügyvédje.

Makai Viktóriát megnyugtatta, hogy a férfi nem járkálhat szabadon az utcán, és reméli hogy meg fogja kapni a méltó büntetését.

Ahogy korábban megírtuk, Makai Viktória futónőt vasárnap, futás közben egy férfi megtámadta és megpróbálta megerőszakolni.

Az aktus csak azért nem sikerült, mert a férfinak nem volt megfelelő erekciója.

A kétgyerekes anyát végül a férje mentette meg, aki a nő után indult. A férfit a rendőrség nem sokkal később elfogta.