Napról napra hidegebb lesz

Energetizáló tippek esős napokra esernyő ősz
Vágólapra másolva!
Változóan felhős, esős idő köszönt ránk csütörtöktől. Szinte napról napra csökkennek a maximum hőmérsékletek - derül ki a Köpönyeg.hu előrejelzéséből. 
Vágólapra másolva!

Csütörtök: Változóan felhős időre számíthatunk, néhol gyenge záporesővel. Az északkeleti szél megélénkülhet.

18 és 24 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Front nem terheli a szervezetünket.

Péntek, szombat: Folytatódik a változóan felhős időjárás számottevő csapadék nélkül. Kisebb záporeső azonban elvétve kialakulhat. Pénteken 21, szombaton 19 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Forrás: Shutterstock

Vasárnap: Délelőtt lehet több felhő, délután hosszabb időre kisüthet a nap.

Elszórtan alakul ki zápor.

Az északnyugati szél többfelé megélénkül.

16 fok köré csökken a hőmérséklet.

Hétfő: Erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már kisebb eső is előfordul. Tovább gyengül a nappali felmelegedés: délután már csak 10-16 fok ígérkezik.