Kiderült, hogy mi okozta a szombathelyi gyerekek tömeges megbetegedését

Vágólapra másolva!
Több gyerek megbetegedett az elmúlt időszakban Szombathelyen. Sokan anélkül, hogy megvárták volna a vizsgálat végét, egyből azt mondták, hogy a gyerekeknek azért ment a hasuk, illetve hánytak, mert romlott ételt kapta. A vizsgálat azonban bebizonyította, hogy ez tévedés, a Hungast csoporthoz tartozó Elamen Zrt. semmiben sem volt hibás. Ezt a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági vezetője is megerősítette. Horváthné Sélley Erzsébet főállatorvos az MTI-nek azt is elmondta, hogy nem mutattak ki kórokozót a laboratóriumi vizsgálatok sem a szombathelyi központi főzőkonyhán, sem a melegítő- és tálalókonyhákon vett étel- és nyersanyagmintákban. Negatív eredményt adott a gyümölcsleves elkészítéséhez használt fagyasztott gyümölcsök, meggy- és szilvaminták vizsgálata is.
Vágólapra másolva!

Az már korábban kiderült, hogy

a főző- és tálalókonyhák is kifogástalan tisztaságot mutattak. A megbetegedéseket más okozta.


Az is kiderült a vizsgálatból, hogy az Elamen Zrt.-től a fertőtlenítőszereket nem bontatlan csomagolásban vitte el, hanem úgy, ahogy használták, eredeti állapotban.

Ezeket a szerek egyébként zárt rendszerűek, fizikailag is lehetetlen hígítani, noha többen ezzel kapcsolatcsatban sem mondtak igazat.

Az is kiderült, hogy a megbetegedéseket a calici vírus okozta. Ezt a vizsgálatok is megerősítették. Az Elamen Zrt. pedig minden ide vonatkozó közegészségügyi szabálynak, mindenben eleget tettek.

Mivel többen mást állítottak, az Elamen Zrt. rendőrségi feljelentést tett.

Az ételmérgezés nem ritka jelenség.

Kaposváron például az elmúlt három hónapban többször is előfordult minden bölcsődében. Erről itt olvashat részletesen.