Eltört a bordája egy kisbabának, miután apja oldalba verte

Vágólapra másolva!
Tagadja, hogy ököllel verte volna hátba két hónapos kisfiát az apa, aki a vád szerint el akarta hallgattatni a síró csecsemőjét. A kisfiúnak eltörtek a bordái, akár bele is halhatott volna. A férfi ellen vádat emeltek, ahogy felesége ellen is. Utóbbi ellen azért, mert nem vitte rögtön orvoshoz a kisfiút.
Vágólapra másolva!

– mondta korábban egy vallomásában az anya, akit ma a bíróság is meghallgatott – írja a Kisalföld.hu.

A nő most azt is elmondta, hogy még az iskolában ismerkedett meg gyerekei apjával – kettő is van – aki mindig durva. A férfi nem élt velük, de a nőt legalább tizenötször felpofozta, egyszer a kislányuk előtt, aki – bár ritkán látta apját – félelmében mindig átmenekült előle a másik szobába.

– ezt is mondta a nő.

A nő mindezek ellenére később újra gyereket szült a férfinak. Ezt a kisbabát ütötte meg most úgy az apa, hogy eltört a bordája. A gyerek és az apa mindössze kétszer-háromszor találkoztak. Az egyik ilyen alkalommal történt a brutális verés – mondja a nő, aki azt is hozzáteszi, hogy nem akarta, hogy a férfi elmenjen hozzájuk, mert a nagyobbik gyerek félt tőle. Ennek ellenére volt, hogy ezt megtette.

Egyszer – ahogy a nő fogalmaz - szét is verte a karácsonyt.

Idegesítette a kisfiú sírása, a nő pedig arra jött be a konyhából, hogy a férfi a vállára fektette a gyereket, aztán mellkasához vonta, s legalább kétszer a hátába ütött az öklével.

A gyereket, aki kis szünetektől eltekintve egész nap sírt, anyja csak négy nappal később vitte orvoshoz Kapuvárra, ahonnan a doktor kórházba utalta. A kisfiúnak akkor már tüdőgyulladása volt, és a hátán óriási lila folt volt. Az anya először elmondott mindent, aztán pár hét múlva menteni próbálta Bélát, végül mégis ellene vallott.

A nőre az agresszív férfi a szembesítésen is rátámadt. Azt mondta:

A két kisgyereket azóta a gyámügy elvette az anyától, most rokonoknál vannak.

A férfi egy másik ügy miatt börtönben van. Megtámadott ugyanis egy 18 éves lányt Győrben. A lánynak szerencséje volt, ugyanis a kiáltásait meghallották a rendőrök, akik a férfit el is fogták.