Az új rendőrfőkapitány szerint Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa, és az is marad - interjú

Dr Terdik Tamás, r. ezredes, Budapest rendőrfőkapitánya 2018 október 11-én
Vágólapra másolva!
2010 óta jelentősen csökkentek a bűncselekmények száma, különösen azoké, amelyek az emberek biztonságérzetét a leginkább zavarják, például a betöréseké, vagy az autólopásoké. Ezen a statisztikán is tovább javítana az új budapesti rendőrfőkapitány, aki első interjúját az Origónak adta. Terdik Tamás azt is elmondta, szeretné, ha olyan kamerák kerülnének ki a fővárosban, amelyek segítségével könnyebben el tudnák fogni a bűnözőket. Ahogy arról is beszélt, hogy több rendőr lesz majd az 1-es villamoson, és annak a környékén, ahol az elmúlt időszakban több rablás és támadás is történt.
Vágólapra másolva!

Az állomány létszáma és képzettsége alkalmas arra, hogy megfelelően ellássa a munkáját, és az emberek elvárásait kielégítse – többek között ezt mondta az Origónak az új rendőrfőkapitány. Terdik Tamás azt is hozzátette, hogy

strukturális átalakítást nem tervez, ahogy vezetőket sem akar leváltani. Csupán finomhangolásokon gondolkodik.

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya Fotó: Szabó Gábor - Origo

Arra a felvetésre, hogy ez pontosan mit jelent, azt válaszolta, hogy bizonyos bűncselekményekre
gyorsabban akarnak reagálni.

  • Ilyen szerinte az „unokázás" (ennek a lényege, hogy egy bűnöző egy idős embernek azt mondja, ő a bajba jutott unokája, és pénzre van szüksége, amelyet egy ismerőse vesz át. Persze az ismerős is csaló).
  • Az albérletes csalások (itt albérletben lakó emberek hazudják azt, hogy az övék a lakás, ők akarják kiadni, de azért, hogy az adott jelentkező biztosan megkapja, azonnal le kell tennie háromhavi kauciót).
  • És bizonyos gazdasági bűncselekmények.

Ezekben az ügyekben Terdik szerint nyomozócsoportokban kell gondolkodni.

Azt is hozzáteszi,

amely szerinte az elmúlt nyolc évben kézzelfogható eredményeket ért el. Példaként említette, hogy
folyamatosan csökken a bűncselekmények száma. Külön kiemelte, hogy ez fokozottan igaz azokra a
bűncselekményekre, amelyek a lakosság biztonságérzetét veszélyeztetik, így a rablás, a lopás, a
gépjárműlopás, valamint a gépjárműfeltörés és betörés.

Elmondta, hogy

a kiemelt bűncselekmények 2010-től a töredékére csökkentek: a betörések és a gépkocsilopások is visszaestek.

Ezenfelül emelkednek a nyomozáseredményességi mutatók is. Azt is mondja, hogy kollégái arra is
törekszenek, hogy ha elfognak egy bűnözőt, az tegyen beismerő vallomást, és ha követett el még más
bűncselekményt is, akkor a többit is ismerje be. Szerinte ebben is nagy volt az előrelépés az említett
időszakban.

Terdik elmondta, hogy

Ez azért is fontos, mert, ahogy mondta, az első 24 óra alatt mindent meg kell tenni, hogy az elkövetőt
elfogják, mert onnantól kezdve minden perccel csökken annak esélye.

Egyelőre szórólapoznak


Október 15-én hétfőn lépett életbe az az új szabályozás, amely tiltja, hogy a hajléktalanok az utcán
éljenek. A törvénymódosítás és a kormányrendelet az életvitelszerű közterületi tartózkodást
szabályozza.

Ezzel kapcsoltban Terdik elmondta, hogy

a rendőrségnek az a feladata, hogy megfelelő empátiával és odafigyeléssel azoknak a hajléktalanoknak, akik aluljárókban, közterületeken élnek, megfelelő segítségnyújtás mellett felajánljanak egy olyan alternatívát, amely a szociális ellátás felé mozdítja el őket.

Az a cél, ahogy mondja, hogy a hajléktalanok ne a közterületet válasszák otthonuknak, hanem azokat
a szociális intézményeket, ahol egyébként a megfelelő számú hely garantálva van.

Fotó: Szabó Gábor - Origo


A rendőrök már a múlt héten is szórólapokat osztogattak. Ezen az szerepel, hogy milyen jogaik és
kötelezettségeik vannak, és milyen szociális intézményeket tudnak felkeresni a hajléktalanok.

Ahogy mondja,


Razziák ezen a területen nem indulnak – mondta. Szórólapokat pedig ezen a héten is osztanak majd.
Végső megoldásként azonban háromszori intézkedés után gyorsított eljárást indítanak.

Több rendőr lesz az 1-es villamoson


A Népligettől az Árpád hídig megfelelő számú rendőrt kell biztosítani – mondta Terdik. Ahogy
fogalmazott,

nagyon fontos, hogy az emberek lássák az egyenruhásokat ezen a területen. A rendőrök nemcsak a villamosmegállóban lesznek majd ott, hanem a villamosokra is felszállnak.


A szintén ezen a területen lévő Hős utcában terjedő új dizájnerdrogokkal kapcsolatban elmondta,
hogy a rendőrök célpontjai nem a fogyasztók, hanem a terjesztők.
Hasonló, magasabb rendőri jelenlétre több forgalmas helyen is lehet számítani, ahogy mondja, illetve
kiemelt eseményeken, például a fesztiválokon, vagy egy-egy nagyobb sportrendezvényen, a nagyobb
plázáknál, illetve a belvárosi szórakozóhelyeken.

Utóbbi helyeken a rendőrnek akár abban is kell tudni segíteni, hogy a segítségkérőnek
útbaigazítást adjanak, akár külföldinek is.

Húzza az időt a szexuális zaklatással gyanúsított afgán férfi

A budapesti rendőrfőkapitány azt is elmondta, hogy több országgal van erős nemzetközi kapcsolatuk, és ezek között nem csak európai uniós országok vannak. Ez azért fontos ahogy fogalmazott, mert sok olyan bűnügy van, amelyben megkerülhetetlen a kapcsolattartás.

Az Origo kérdésére elmondta, hogy

az Ausztriában elfogott migráns férfi, aki a gyanú szerint egy hónapja egy budapesti gyorsétteremben szexuálisan zaklatott egy fiatal magyar lányt, nem egyezett bele a gyorsított kiadatásba, ezért nincs még Magyarországon.

Elfogások

Az egyik belvárosi szórakozóhelyen nemrég több embert elfogtak, miután irreális, több tízezer
forintos számlát vittek külföldieknek, néhány ezer forintos fogyasztásért. Pont ezért több helyen
tartottak razziát az elmúlt időszakban, és több embert tartóztattak le.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Érezzük a problémát – mondja Terdik, és a feljelentés alapján mindig elkezdjük a nyomozást. Szerinte
ezen a területen is nagyon eredményesek.

Azt is mondja: Magyarország megítélése nagyban függ attól, hogy a külföldieknek milyen a
biztonságérzete az itt eltöltött időszak alatt. Szerinte

Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa, és azon dolgoznak, hogy ez így is maradjon.

Újfajta bűnözés, óriási csalások

Több újfajta, úgynevezett kibertámadás is történt az elmúlt időszakban. Előfordult, hogy a csalók
nagy cégeket világítottak át, megvizsgálták, hogy hogyan dolgoznak, aztán amikor kiismerték, olyan
üzeneteket küldtek például a pénzügyön dolgozóknak, amelyben az állt, hogy több száz milliót
küldjenek egy bizonyos számlára. Például ezzel a szöveggel:

tisztelt partnerünk, megváltozott a számlaszámunk, ezentúl erre a számra utaljon. A levelet pedig a valódi partnerrel teljesen megegyező címről küldték. És vannak olyan bűnözők, akik még telefonszámokat is le tudnak másolni.

Ilyen esetekben van, hogy hetek telnek el, mire a csalás egyáltalán kiderül, ilyenkor pedig sokkal
nehezebb a csalókat elfogni, akik ráadásul több stróman bevonásával is dolgozhatnak – mondja a
rendőrfőkapitány.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az ilyen, a hasonló és az összes többi esetnél is nagyon fontos Terdik szerint, hogy alkalmazni tudják
a vagyonelkobzást, hogy a becsapott emberek visszakaphassák a pénzüket.

Jobb, okos kamerák jöhetnek

Fontos előrelépés a rendőrfőkapitány szerint, hogy több helyre olyan kamerák kerülhetnek, amelyek
jobb, pontosabb képet adnak. Ahogy mondta,

így pedig könnyebb legyen elkapni.