Feljelentés a Jobbikban, Simicska gyanús pénze miatt nyomozhatnak

simicska lajos
Vágólapra másolva!
Tovább folytatódik a Jobbik darabokra hullása. Ahogy az Origo is folyamatosan beszámolt róla, Simicska Lajos pénzosztási módszere egyre világosabban látszanak. Az „adomány” átadásának módja pénzmosás gyanús, a hálózat országos szinten működött. Szabó Balázs, a feloszlott szekszárdi alapszervezet vezetője teregette ki szennyest, most feljelentették a Jobbikot, nyomozhatnak a gyanús pártpénzek miatt.
Vágólapra másolva!

Bekövetkezett az, ami már egy hete a levegőben lógott. Feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a Jobbikon belüli gyanús pénzmozgások miatt Szabó Balázs, a párt volt szekszárdi tagja. Szabó úgy tudja,

az ő régiójában 8-10 millió forint érkezett a Jobbik pártigazgatóján keresztül,

amit a tagok fizettek be a pártkasszába - írja keddi számában a Magyar Idők.

A helyi önkormányzati képviselő elmondta, az nem volt világos előtte, hogy ezek a pénzek honnan érkeztek, az azonban már körvonalazódik, hogy több száz befizetője is lehetett a Szabó Gábor pártigazgató által küldött összegeknek.

Ahogy az Origo is megírta, Simicska Lajos nejlonzacskóban küldte a pénzt a pártnak.

Hogy ezeket a pénzeket miként könyvelte el a Jobbik, egyelőre rejtély.

Szabó hozzátette, a feljelentésben több tanú neve is szerepel,

akik feltehetően még ezen a héten kiállnak, nevüket vállalva.

A gyanús pénzek kiosztásában részt vevő hálózat nagyságáról Szabó azt mondta, országos szintű lehetett, csak az ő régiójában 8-10 millió forintot osztottak le és fizettettek be a tagokkal.

Simicska Lajos postán feladott „támogatásokkal” pénzelte a Jobbikot Forrás: EchoTV

Szabó Balázs a TV2-nek magyarázta el először részletesen, hogy miképp terítette a milliárdos médiavállalkozó a pénzt a párton belül.

A Simicskától kapott pénzeket Szabó Gábor pártigazgató osztotta szét kilenc regionális vezető között.

Tekintettel arra, hogy a Jobbiknak 9 régiója van, 90 millió forint is lehet a leosztott, majd a Jobbik pártkasszájába befizetett összeg, ami nagyjából megfelel annak a százmillió forintnak, amelyet a Jobbik állítása szerint

Szabó szerint voltak olyanok, akik tényleg segíteni igyekeztek a pártot, ám ők jellemzően 5-10 ezer forint körüli összegeket utaltak.

Az Origo saját forrása azt mondta, hogy a Jobbik Fő utcai irodájában történhetett a gyanús pénzek elosztása a kétes eredetű pénzek postai úton történő tisztára mosásával kapcsolatban. Forrásunk szerint már a korábbi kampányokban is alkalmazták ezeket a módszereket a Jobbik vezetői.

A szervezetek tagjainak és azok barátainak kellett támogatásként, postára adva elutalni a Jobbiknak.

Az Origo megkeresésére Lomnici Zoltán jogász elmondta, hogy a Szabó által említett adomány átadásának módja alapján felmerülhet a pénzmosás gyanúja.

A Jobbik vezetése szerint Szabó Balázs hazudik, ugyanakkor a Magyar Időknek több volt regionális igazgató is megerősítette, ők is találkoztak ilyen jellegű pénzmozgásokkal, de sosem derült fény arra, honnan is jöhettek ezek az összegek – olvasható a Magyar Idők keddi cikkében.